Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

zott, nem azt kereste, hogy ki gyújtogatott és fosztogatott Kikindán és Becsén, hanem, hogy ki tépte szét a magyar anyakönyveket".

123 A fentiek ismeretében nem szükséges bizonygatnunk, hogy a kikindai kerület házán (s nem városházán) nem a szerb, hanem az inszurrekció zászlaja lengett — a magyar nemzeti lobogó mellett. Az anyakönyvek égetése jó néhány szerb-lakta községben probléma volt, de — Radak agitációját leszámítva — Nagykikindán nem. A lap szerkesztó'i Csernovits elsó' kiáltványából (amelyre a fent idézett levél utal, s mint említettük: amelyet teljes terjedelemben leközöltek) csupán a nemzeti sérelmekre vonatkozó passzusokat emelik ki, de azokat is eró'sen eltorzítva. „Ott áll az a szemtelen hazugság — olvasható —, hogy Kikindán féktelenség uralkodik, tehát a kikindaiaknak járomban kellene lenniök — vagyis magyar szabadság és testvériség alatt. Az is ott áll, hogy a kikindaiak vétkeikért megérzik majd a törvény ostorát, tehát: vagy a magyar törvény, vagy a magyar ostor". Meghökkentő' a szerkesztőségi megjegyzés utolsó mondata is: a szerbek jogait tiszteletben tartani „... legalább szabad volt Metternich alatt, most Kossuth alatt nincs megengedve. Ez a magyar igazság és szabadság! Éljen!" (A két írásban a kikindai szerbek és magyarok jogos sérelméről, a földkérdésről egyetlen szó sem olvasható.) Csernovits Péter kormánybiztos 1848. június 9-én újabb kiáltványban adott választ a széltében-hosszában terjesztett vádakra, rágalmakra. Határozottan visszautasította azt, hogy Ő szerb testvéreinek üldözésére érkezett volna a déli megyékbe. „S hogy minderről mindenki meggyőződhessen, hadd beszéljenek tetteim: a becsei kerületben csak azok ítéltettek el és lőnek megbüntetve jog szerint, vallás és nemzetiségi különbség nélkül, akik gyilkoltak, raboltak és gyújtogattak". Másrészt — s ezt a fentiek is igazolják — a bűnösök felett „nyilvános bíróság útján" ítélkeztek, olyan ítélőszékek, „... melyben szerb nemzetiségű bírák is helyet foglaltak". A becsei rögtönítélő bíróság elnökei Tobias Strilic és Jovan Volarié voltak.

124 Ami pedig Csernovits Péter szerint is lényeges : „Sem Becsén, sem Kikindán egyetlenegy ember sem ítéltetett el azon okból, mivel nemzete és nemzetiségének védelmére kelt.

125 Mint fentebb említettük, Lazar Rákié is kitér tanulmányában arra, hogy a letartóztatottak között szerbek is voltak, magyarok is. A becsei rögtönítélő bíróság elnöke (szerinte Antunovic) szerb volt, a bíróság tagjai pedig magyarok. Az úgynevezett „Rendfenntartó és békebizottmány" elnöke Becsén (Stevan Jovic) szerb, a „jó honpolgárokból" összeállított bizottmány tagjai között pedig volt szerb is, magyar is. Következtetése: „... a becsei felkelés első napjaiban lezajlott valamennyi esemény ... szociális jellegű. Ez a felkelés a szegényebb társadalmi rétegeknek a gazdagok ellen, különösen a kormányképviselők ellen irányult, tekintet nélkül vallási és nemzetiségi hivatartozásra mindkét oldalon".

126 A kikindai rögtönítélő bíróság jegyzőkönyvének áttanulmányozása során feltűnőnek találtuk, hogy a nemzetiségi (szerb—magyar) ellentét kérdése szinte alig kapott hangot a tárgyalás során. A húsvéthétfői események leírásánál olvashatunk egy rövid utalást Radak agitációjáról (az erőszakos magyarosítás vádja; az a követelés, hogy az anyakönyveket szerbül vezessék; s hogy a „districtualis épületeken" a magyar helyére a szerb zászló kerüljön). Erről éppen a tanács szerb tagjai akarták a követelőzőket lebeszélni. A rögtönítélő bíró-