Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán

város köré, a nyomaték kedvéért ágyúit is felsorakoztatta. „A kikindaiak a béke fehér lobogójával jöttek a tábor elébe, s kinyilatkoztaták, hogy fó'ispánunk minden rendelkezése és parancsa eló'tt fejet hajtanak, s hálájukat nyilváníták megszabadításukért". 81 Karácsonyi fó'ispán a lakosság kezében levó' fegyverek összeszedését és a táborba szállítását rendelte el, ami néhány óra alatt megtör­tént. A katonaság csak ezek után vonult be Nagykikindára, s velük érkezett meg a kinevezett kormánybiztos, Csernovits Péter is, aki először a „legszigo­rúbb rögtönítéletet" hirdette ki. (A karlócai szerb nemzeti bizottmány ezt az aktust a következőképp kommentálta: „... nemcsak hogy a lefegyverzést elren­delték, hanem azt is, hogy a magyar lovakat a szerb templomba kössék és a szerb iskolákból kaszárnyát is csináljanak... Testvérek, ilyen az a szabadság, mely alatt csak magyarok lehetünk!" 82 Csernovits június 9-én kelt levelében arra szólította fel a kikindai kerületi tanácsot, hogy a „Kárloviczi népcsopor­tot ... ezen helytelenségről világosítsák fel" 83 ). A kikindai eseményekre vonatkozóan eltérő a kortársak s a történészek érté­kelése. Samarjai Károly véleménye: a „... kikindaiak nem szabadságért lázad­tak föl, ők a legalábbvaló szolgáknál dühösebben raboltak, a lopást és rablást | tartották szabadságnak". 84 Lőrinc Péter szerint „... valószínűleg az első prole­tár hatalom volt Vajdaság területén" a kikindai véres négy nap. 85 A mi véle­ményünk talán a kortárs, a kikindai Gödi Károlyéhoz áll közelebb (habár a jelzőkkel néhol vitatkozunk is). Gödi elismeri, hogy a zavargás kiváltója a „földosztás szerencsétlen eszméje" volt, amit Radákék felhasználtak „nemzeti­ségi czéluk elérésére". Az is igaz, hogy ahol abban az időben népmozgalom volt, ott a felkelők földet kívántak. „Ezen gyönge oldalát a tömegnek ismervén a lázítók, földet ígértek; és míg a bujtogatok nemzetiségre, a nagy tömeg materiális nyereségre törekedett: a czélbavett forradalom rablássá fajult". 86 A nagykikindai zavargásokkal párhuzamosan fel-fellángoló agrármegmoz­dulások indítóokai közt szociális motívumokat éppúgy találunk, mint nemzeti­ségi színezetűt. Miután a moholi, óbecsei, bácsföldvári események részletes leírása, elemzése korábban ugyancsak megtörtént, 87 mi csak néhány jelenségre szeretnénk a figyelmet irányítani, azokhoz megjegyzést fűzni. Először is nem látunk szoros összefüggést a kikindai események és az ugyan­csak kiváltságos tiszai kerületben történtek között. E megmozdulások indokai az adott település — már korábban is kitapintható — társadalmi ellentéteiben fedezhetők fel. Moholon „... a járásból elszakasztott és haszonbérbe adott földek" újraosztását követelte a szerb lakosság (a mozgalomnak itt volt szerb nemzeti jellege is, amennyiben a magyar nyelven vezetett anyakönyvek elégetését indítványozták). 88 A legnagyobb méretű megmozdulás (Óbecse, 1848. április 26—28.) is paraszti követelésekből nőtt és terebélyesedett ki, s itt is a rabok kieresztésével fajult értelmetlen pusztítássá. 89 Amit feltétlenül figyelemre méltó­nak tartunk, az az, hogy az itteni parasztok követelései egyfajta földközösségi hagyományokhoz való kötődés jegyeit viselték magukon. 90 Noel Kekic jegyző 1848. május 2-án kelt beadványában idézi Proko Dulcan és Rado Baclin kije­lentését: „... addig Óbetsén nem lesz béke, még lánczot nem húznak — az az még földet nem osszanak — és akkor sem kell nékünk sem patról sem pedig Urak, mert mind egyik egy forma mennyiségű földdel fog bírni". 91 Benkő Jó-

Next

/
Oldalképek
Tartalom