Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
II. Királyi biztosként Délvidéken - 2. Nagykikinda és környéke 1848 tavaszán
város köré, a nyomaték kedvéért ágyúit is felsorakoztatta. „A kikindaiak a béke fehér lobogójával jöttek a tábor elébe, s kinyilatkoztaták, hogy fó'ispánunk minden rendelkezése és parancsa eló'tt fejet hajtanak, s hálájukat nyilváníták megszabadításukért". 81 Karácsonyi fó'ispán a lakosság kezében levó' fegyverek összeszedését és a táborba szállítását rendelte el, ami néhány óra alatt megtörtént. A katonaság csak ezek után vonult be Nagykikindára, s velük érkezett meg a kinevezett kormánybiztos, Csernovits Péter is, aki először a „legszigorúbb rögtönítéletet" hirdette ki. (A karlócai szerb nemzeti bizottmány ezt az aktust a következőképp kommentálta: „... nemcsak hogy a lefegyverzést elrendelték, hanem azt is, hogy a magyar lovakat a szerb templomba kössék és a szerb iskolákból kaszárnyát is csináljanak... Testvérek, ilyen az a szabadság, mely alatt csak magyarok lehetünk!" 82 Csernovits június 9-én kelt levelében arra szólította fel a kikindai kerületi tanácsot, hogy a „Kárloviczi népcsoportot ... ezen helytelenségről világosítsák fel" 83 ). A kikindai eseményekre vonatkozóan eltérő a kortársak s a történészek értékelése. Samarjai Károly véleménye: a „... kikindaiak nem szabadságért lázadtak föl, ők a legalábbvaló szolgáknál dühösebben raboltak, a lopást és rablást | tartották szabadságnak". 84 Lőrinc Péter szerint „... valószínűleg az első proletár hatalom volt Vajdaság területén" a kikindai véres négy nap. 85 A mi véleményünk talán a kortárs, a kikindai Gödi Károlyéhoz áll közelebb (habár a jelzőkkel néhol vitatkozunk is). Gödi elismeri, hogy a zavargás kiváltója a „földosztás szerencsétlen eszméje" volt, amit Radákék felhasználtak „nemzetiségi czéluk elérésére". Az is igaz, hogy ahol abban az időben népmozgalom volt, ott a felkelők földet kívántak. „Ezen gyönge oldalát a tömegnek ismervén a lázítók, földet ígértek; és míg a bujtogatok nemzetiségre, a nagy tömeg materiális nyereségre törekedett: a czélbavett forradalom rablássá fajult". 86 A nagykikindai zavargásokkal párhuzamosan fel-fellángoló agrármegmozdulások indítóokai közt szociális motívumokat éppúgy találunk, mint nemzetiségi színezetűt. Miután a moholi, óbecsei, bácsföldvári események részletes leírása, elemzése korábban ugyancsak megtörtént, 87 mi csak néhány jelenségre szeretnénk a figyelmet irányítani, azokhoz megjegyzést fűzni. Először is nem látunk szoros összefüggést a kikindai események és az ugyancsak kiváltságos tiszai kerületben történtek között. E megmozdulások indokai az adott település — már korábban is kitapintható — társadalmi ellentéteiben fedezhetők fel. Moholon „... a járásból elszakasztott és haszonbérbe adott földek" újraosztását követelte a szerb lakosság (a mozgalomnak itt volt szerb nemzeti jellege is, amennyiben a magyar nyelven vezetett anyakönyvek elégetését indítványozták). 88 A legnagyobb méretű megmozdulás (Óbecse, 1848. április 26—28.) is paraszti követelésekből nőtt és terebélyesedett ki, s itt is a rabok kieresztésével fajult értelmetlen pusztítássá. 89 Amit feltétlenül figyelemre méltónak tartunk, az az, hogy az itteni parasztok követelései egyfajta földközösségi hagyományokhoz való kötődés jegyeit viselték magukon. 90 Noel Kekic jegyző 1848. május 2-án kelt beadványában idézi Proko Dulcan és Rado Baclin kijelentését: „... addig Óbetsén nem lesz béke, még lánczot nem húznak — az az még földet nem osszanak — és akkor sem kell nékünk sem patról sem pedig Urak, mert mind egyik egy forma mennyiségű földdel fog bírni". 91 Benkő Jó-
