Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
II. Királyi biztosként Délvidéken - 1. A kinevezés
kos-arisztokrata, esetenként a tisztviselő-bürokrata vagy legalábbis a középosztály legfelső rétegéből származtak. Radenic szerencsére nem téved már arra a — meglehetősen vulgár-materialista — területre, hogy 1848 szereplőinek származásából vonjon le messzemenő következtetéseket várható politikai szereplésükről. Mert vitán felüli, hogy Csernovits nagybirtokos volt (Szmida Lajos például kizárólag ezzel magyarázza a teljhatalmú királyi biztos kinevezését 24 ) ; de egyszer már azt is érdemes lenne vizsgálni, hogy mint jelentős politikai múlttal, tapasztalattal rendelkező földbirtokos — éppen ezen alapállásról indulva — mit tehetett hazája felemelkedéséért. Kissé rosszízű a „tisztviselőbürokrata" (cinovnicki-birokratski) kategória, megjelölés, amikor a liberálisradikális Vukovics Sebőról van szó. A szerb származású Damjanich János pedig aligha sorolható be ezekbe a csoportokba. Mi is elfogadhatjuk, ha nem éppen maradéktalanul, hogy a Csernovitshoz, Vukovicshoz, Damjanichhoz hasonló személyiségek etnikai és vallási tekintetben, a nemzeti kulturális elkötelezettség terén továbbra is szerbnek vallották magukat, de „... érzelmileg elsősorban a magyar politikai nemzet tagjai voltak", s ezen érzelmeikkel összhangban úgy is cselekedtek, mint a „natio hungarica" tagjai. 25 Talán csak azt lehetne megkérdezni, hogy mindez pusztán az elmagyarosodás következményének tekinthetŐ-e. Csernovits és Vukovics európai látókörrel rendelkező politikusként ismerte fel a magyar forradalom helyét és jelentőségét. „Az európai mozgalmak, a szabadság mindenütt való kihirdetése — írta Csernovits 1848. május 11-i kiáltványában — ... a szerbeket is arra inti, hogy magukról és jövőjükről gondoskodjanak". Ennek az útja pedig nem lehet az, hogy az ugyancsak forradalmi harcát vívó magyarsággal (magyar kormánnyal) szembeforduljanak. A magyar történetírásban sem tekinthető egyértelműnek Csernovits kormánybiztosi megbízásának megítélése. Azt mindenki természetesnek tartja, hogy személyének kiválasztásában szerb származása játszotta a döntő szerepet. „A szerbek őt méltán legkitűnőbb embereik közé számíthatták" — írta róla 1865-ben Horváth Mihály. 26 A neves történetíró még abban a hitben élt, hogy Csernovits Péter „Arsenius patriarcha családjából származott", amit a BácsBodrog vármegyéről szóló monográfia is kritikátlanul átvett. 27 Nem hibáztathatjuk ezért Őket, hisz maga a belügyminiszter, Szemere Bertalan is ezzel bocsátja rögös útjára a királyi biztost: „Nevednek varázsát terjeszd ki a nép felett; ha ez sem használ, akkor vész következik be". 28 Azt Thim József sem tagadja, hogy a magyar kormány választása elsősorban azért esett rá, mert „Csarnojevitsot III. Arzén pátriárka vérbeli utódjának tekintették", a továbbiakban éppen ő az, aki e nézet történeti hitelességét kétségbe vonja. 29 Urbán Aladár figyelemre méltó megkülönböztetést tesz Csernovits kormánybiztosi megbízatásának két rétege között. Az április 14-i karlócai értekezlet után készült felhatalmazás első változatára (a szerb-horvát kívánalmak kipuhatolása) utalva az a véleménye, hogy a kiválasztott Csernovits Péter „... alkalmas erre a tájékozódó, a megnyugtatást célzó megbízatásra". Legalábbis úgy tűnt. Természetesnek tartja viszont, hogy amikor a nagykikindai események után Torontálba királyi biztost küldtek, ezt a feladatot is Csernovitsra bízták. 30 Ezt lehet természetesnek tekinteni, de szerencsésnek és politikusnak kevésbé.
