Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

II. Királyi biztosként Délvidéken - 1. A kinevezés

ténykedett, később honvéd ezredesi rangot ért el. Csernovits Péter éppen mácsai birtokán tartózkodott, ott kapta meg a megbízatásáról szóló dokumentumokat. Meg kell vallanunk, hogy itt némiképp zavarban vagyunk. A kormánybiztosi kinevezés április 26-án kelt, a rögtönítélő bíróságok felállítását elrendelő irat április 27-én, s mindkettő Pesten. Csernovits naplója, s a kormánybiztosi iratokról vezetett kivonat szerint mindezeket még aznap, április 27-én kézhez kapta az Arad megyei Mácsán.

14 Tény az, hogy már másnap, április 28-án Aradra ment megbízatásához segítőtársakat keresni. Ott csatlakozott hozzá titkárként Institoris János, Arad megyei főjegyző, míg a titkári segéd Bak József ügyvéd lett. Aradon nyomtatták ki — a lakosság tájékoztatására — a miniszterelnöktől kapott felhatalmazó okiratot.

15 Egyetlen dolgot szeretnénk megjegyezni. Szőcs Sebestyén említi a kormánybiztosi intézmény kialakulásáról szóló értekezésében, hogy a Batthyány-kormány a kinevező rendeletben mindig hangsúlyozta a „törvény szabta korlátok megtartásának szükségességét".

16 Csernovits Péter kinevező okmányaiban ez a tétel még nem fedezhető fel. Véleményünk szerint ennek magyarázata abban rejlik, hogy a nevezett iratokat Kossuth fogalmazta vagy nézte át. Ő pedig arra ösztönözte a biztosokat, hogy a kezükben levő hatalom gyakorlásában egyedül a haza érdekét tekintsék irányadónak.

17 Szmida Lajos, Csernovits naplójának közreadója szerint a főispánná, királyi biztossá történt kinevezés „... általános megelégedést keltett mindenütt".

18 Az összkép azonban ennél bonyolultabb, ellentmondásosabb. A belügyminiszter, Szemere Bertalan is utalt Vukovicsnak május 31-én írt levelében arra, hogy „... voltak emberek, kik az ő (Csernovits) eljárásának erejét gyengítik".

19 Ilyeneket magyarok és szerbek között egyaránt találhatunk; amint más volt a megítélése mindkét oldalon. 1848 májusában a Srbske Novine című lapban „Jedan starij granicar" (egy öreg határvédő) aláírással levél jelent meg. A szerzője Csernovits kinevezésének tényét, első nyilatkozatait és intézkedéseit közli: „Petar Carnojevicet Temes grófjává, főispánná, biztossá és már csak Istenem te tudod, hogy még mivé nevezték ki". Itt jelenik meg az — a később mások által is előszeretettel hangoztatott — állítás, hogy a kormánybiztos megbízását kizárólag a szerbek nemzeti kívánságának és jogainak elfojtására kapta és fogadta el. Márpedig aki ezt meg tudja tenni, aki képes volt elfogadni „... ezt a borzalmas hivatást" — következik logikusan a fenti premisszából —, az nem lehet Arsenije Carnojevic pátriárka utóda, de még „vér szerinti" szerb sem, mert „az ereiben elmagyarosodott, s nem pedig nemes vér folyik". Azon most ne tűnődjünk, hogy milyen lehet az „elmagyarosodott", s milyen a nemes, azaz szerb vér, érdekesebb számunkra az, amit az „öreg határvédő" Csernovits bűnéül ró fel. Szerinte ugyanis csak azért fogadta el a „magas címeket", s „testvéreit" azért akasztatja fel, mert „... azok az elveszett igazukat keresik; jogaikat, régi hitüket, nyelvük elfogadását és nemzetiségük elismerését kérik". (A nagykikindai eseményekről szóló fejezetünkben még visszatérünk arra, hogy Csernovits ott kiket akasztatott fel, s hogy azok tekinthetők-e bármiben is a kormánybiztos „testvéreinek.)" A lap szerkesztősébe a levélhez csatolt jegyzetben megerősíti a levélíró állítását: „Igen, Petar Carnojevic úrból nem árad az igaz szerb szellem, vagyis