Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

IV. A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) - 1. Szabadságharc — összeomlás — megtorlás

A szabadságharc, majd az önkényuralom korában (1848—1860) 1. SZABADSÁGHARC — ÖSSZEOMLÁS — MEGTORLÁS 1. Felmentése után Csernovits Péter tartotta magát Szemere Bertalan tanácsához (idézzük: „... kérvén Önt, hogy megyéje kormányában... kormányzatunkat hazafiúi buzgalmával elősegíteni szíveskedjék"), s visszatért Temes megyébe. A főispáni szék 1848. augusztus 21-i elfoglalására István nádor és Szemere Bertalan belügyminiszter április 26-i megbízása alapján került sor. A kinevezés egyidőben kelt királyi biztosi felhatalmazásával, ami viszont július végéig lehetetlenné tette főispáni méltóságának betöltését, az e tisztséggel járó teendők ellátását. Az eredeti főispáni kinevező okiratra sem a Csernovits-iratok közt, sem a Temes megyei levéltári anyagban nem sikerült rábukkanni. A Temesvárott tartott közigazgatási bizottmányi ülés jegyzőkönyve azonban szó szerint örökítette meg István nádor április 26-án kelt — s Szemere által ellenjegyzett — „magas rendeletének" szövegét. A leendő főispán feladata, hogy az alkotmányhoz és királyhoz hű, a törvények iránt engedelmes legyen, munkáját részrehajlás nélkül és lelkiismeretesen teljesítse. A megye közönségének, egyetemének kötelessége Csernovitsot „törvényes főispánokul" elismerni, az eskü letétele után „minden jogos és törvényszerű rendeléseinek" engedelmeskedni. Csernovits Péter kinevezéséről a belügyminiszter külön is értesítette Temes megyét, amit még május 2-án kihirdettek. E miniszteri rendelet tartalmazta a beiktatás során a főispán által leteendő eskü szövegét is, az végeredményben megegyezett a nádori kinevező iratban megfogalmazott, s általunk idézett feladatokkal. A hivatali eskü letétele után Csernovits Péter rövid beszédben üdvözölte a közigazgatási bizottmány tagjait, s kifejtette politikai nézetét, programját. Ez azonban nem állt másból, mint amit a kinevezés előírt számára: ismételten szavakba foglalta a „... hazához s Királyhozi tántoríthatatlan hűségét, a fenálló nemzeti kormány iránti rokon szenvét és ragaszkodását". Csak sajnálhatjuk, hogy nem örökítették meg azokat az elveket „mellyek vonalán" a főispán „... mind az ország, mind a megye érdekében indulni s eljárni fog". A közigazgatási bizottságot éppen olyan buzgalomra és együttműködésre szólította fel, mint amilyennel ő törekszik a ráruházott hivatali kötelességet teljesíteni. A megye részéről a korábbi kormánybiztos-társ, Vukovics Sebő első alispán köszöntötte, kifejezve azt az örömet, mely az „... e perczben ünnepélyes eskü frigyével a megye fő kormányzója és közönsége közt létesült kapcsolaton a bizottmány keblét lelkesíté", s a megye közönségének „rokon érzelmét" tolmá-