Varsányi Péter István: Szerbek és magyarok között a Tisza mentén. Csernovics Péter politikai pályája - Dél-Alföldi évszázadok 4. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

I. A család. Az ifjúság, a közéleti kibontakozás kezdetei

A család, az ifjúság, a közéleti kibontakozás kezdetei 1. Magyarország területén a 19. század első felében egymilliónál valamivel több szerb nemzetiségű lakos élt.

1 Letelepedésük hazánk területén meglehetősen hosszú történelmi folyamat eredménye volt, hisz I. Lajos és Zsigmond korától — elsősorban a török támadás és terjeszkedés elől menekülve — mintegy nyolc hullámban érkeztek határaink mögé.

2 A szerb despoták jelentős katonai és politikai tényezők voltak a 15. század Magyarországán; katonai szolgálataikért a magyar királyok (például Mátyás) különféle kedvezményekben részesítették Őket is, jobbágyaikat is.

3 Külön említést érdemel — főleg témánk szempontjából — az 1690-es év, amikor Arsenije Carnojevic (1633—1706) ipeki érsek

4 vezetésével negyvenezer szerb család (körülbelül 200 ezer fo) jött át a Dunán, s telepedett le a Szerémségben, Bács-Bodrog vármegyében, vagy szóródtak szét a Maros és Tisza partján (Temes és Csanád megyék, Arad és Szeged környéke). A szerb társadalom sajátsága, hogy középkori államukat a pravoszláv egyházszervezet pótolta, a patriarcha a nemzet feje volt (teokratikus összefonódottság), maga az egyház is világi feladatokat látott el. Arsenije Carnojevié-tyel, illetve az általa vezetett szerbekkel ez az egyházszervezet került át Magyarországra.

5 I. Lipót 1695-ös hitlevele — a magyar királyság törvényeibe és alkotmányába ütköző módon — külön szerb hatóságot (proprius magistratus) és külön területet (separatum terrénum) biztosított számukra.

6 Ezek a kiváltságok a betelepülők vallási-feudális nemzeti öntudatára és az általuk hozott kész kormányzati rendszerre épültek; de arra is számítottak Bécsben, hogy a Balkán felszabadítását követően a szerbek hazatérnek. Ismeretes azonban, hogv a karlócai béke a határokat úgy húzta meg, miszerint a szerbek — patriarchájukkal, érvényes privilégiumaikkal együtt — Magyarországon maradtak. A szultán 1766-ban az ipeki patriarchátust megszüntette, Ipek örökét ettől kezdve Karlóca

7 vette át. Az 1779-es „Declaratorium Illiricum" szerint a karlócai érsekséghez a verseci vagy karánsebesi, a temesi, a bácsi, az aradi, a pakráci, a budai és a károlyvárosi püspökségek tartoztak.

8 A pravoszláv egyház teokratikus keretein belül — Magyarországon is — a papság meglehetősen nagy hatalommal rendelkezett: beépült a nép mindennapi életébe, függővé téve Őket mind lelki, mind világi tekintetben.

9 Csak megjegyezzük: a karlócai érsek hatásköre olyan tömegekre is kiterjedt, amelyek pravoszláv vallásúak voltak ugyan, de nem szerbek. A fent említett megyék lakosságának (valamivel több, mint kétmillió) csak 20,7%-a volt görögkeleti vallású szerb, s 36,6 %-a ugyanolyan vallású román.

10