Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok
LOSONCZI ZOLTÁN és mások kutatásaira utalva IMRE SAMU az ö-zés kialakulásáról kifejtette, hogy „ennek a folyamatnak egyik leghatékonyabb formája az volt, hogy az eredetibb zárt é labializálódása — összefüggésben a tővégi magánhangzók sorvadásával — a tővég felől terjedt előre, és érte el a hangsúlyos szótagot is" (MNy. LXVII, 135). Hogy LOSONCZI magyarázata mennyire meggyőző, azt szépen példázza az ö-zésnek Kölked nyelvjárásában megfigyelhető állapota (további adatokra vö. DEME, NyatlFunk. 106). A nagy atlasz anyagából azt állapíthattam meg, hogy a kölkedi és a soltvadkerti tájszólásban az ö-zés közepes erősségű. A kapott számadatok mögött azonban egészen eltérő nyelvállapot húzódik meg! Amíg Soltvadkerten az ö-zés közepes mértéke a hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetű ö-ző szóalakok ingadozásából adódik (pl. mögnézzük — mégnézzük, retök ~ retek; stb.), addig a kölkedi nyelvjárásnak a soltvadkertihez hasonló erősségű ö-zése nem annak visszaszorulásával, bomlásával magyarázható, hanem azzal, hogy Kölkeden az ö-zés sohasem jutott el pl. a szegedihez hasonló gyakoriságra, vagyis — mint számtalan példa bizonyítja — hangsúlyos helyzetre már nem terjedt ki, megrekedt a szóvégről kiinduló hangsúlytalan ö-zés fokán. Mindezt igen jól mutatják a következő atlaszbeli adatok: enném, menyasszony, szegény; évött, lészök, mégyök, méntök; stb. A kölkedi nyelvjárásra is érvényes mindaz, amit BALOGH LAJOS két muravidéki község, Kapca és Kót ö-zéséről a következőképpen fogalmazott meg: „Itt nem egy évtizedekkel ezelőtt még létezett teljes ö-ző rendszer felbomlásáról van szó, hanem sokkal inkább arról, hogy ez a nyelvjárás mai állapotában a jelenlegi somogyi, alföldi ö-zésnél régebbi nyelvállapotot őrzött meg számunkra. Az ö-zés kialakulásának folyamán ezen a területen a labializáció egy bizonyos stádiumában félúton megrekedt, nem tudta hatóerejét már a többi morfémára kiterjeszteni" (NytudÉrt. 67. sz.Bp., 1969. 161). Kölkedtől északra fekvő négy Duna menti kutatóponton (Szeremlén, Érsekcsanádon, Fajszon és Gerjenben) hangsúlyos helyzetben is jelentkezik az ö-zés, a meg igekötő azonban mindig é'-vel hangzik, Úszódtól Makádig viszont ezt is ö-vel ejtik (pl. a 835. atlaszlapon: E-17, E-20, F-3, F-5, F-6, F-ll: mögver; F-10, F-12, F-22, F-23, G-12: mégver; stb.).«A labiális ö-zés kissé gyengébb mértékével függhet össze az a tény, hogy az ö és é közötti átmeneti változatok a Baja környéki nyelvjárásokban valamivel gyakoribbak, mint az erősebben ö-ző északibb kutatópontokon (pl. a 47. térképlapon: F-22: szgd; a 107. atlaszlapon: F-22, F-23: egrös; stb.). — Az ö-zés kapcsán említendő meg, hogy pl. az erősen illabiális é'-ző palócos-jászos nyelvjárások vagy az ilyen eredetű nyelvjárasszigetek anyagában fölbukkanó szórványos ö-zésre főképpen / előtti hangtani helyzetben van példa (pl. az E-8, E-10, E-18, E-19, G-13, J-13, J-18, J-19, J-24, K-7, K-10, K-ll: éneköl; E-5, E-9: énekő; F-24, K-3: éneköl, [énekéi]; J-14:
