Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok
énekő, énekéi, < éneköl>; J-20: éneköl, énekel; K-4: énekéi, < éneköl>; stb.). Az illabiális é-ző nyelvjárásokban / előtt jelentkező ö-ző adatok véleményem szerint amellett szólnak, hogy az ö kialakulásában — más tényezőkön kívül — az / labializáló hatása is közrejátszhatott (1. részletesebben: DEME NyatlFunk. 108—9). Ma is helytálló DEME azon megállapítása, mely szerint „Alighanem számolnunk kell azzal, hogy a különböző fokon ö-ző területeknek esetleg különböző eredetű az ö-zése; s a magyarázatban talán az eddiginél nagyobb figyelemre kell méltatnunk... az / előtti ö-zést" (NyatlFunk. 107). A palócos-jászos eredetű nyelvjárasszigetek egy részén (Alpáron, Bajsán, Csépán, Kiskundorozsmán, Újkécskén, Temerinben és Tószegen) napjainkig megőrződött — igaz, eléggé különböző mértékben — az archaikus illabiális á, mégpedig különböző hangtani helyzetben. Részben a nagyatlasz, részben saját gyűjtésem alapján azt állapíthatom meg, hogy az á valamivel gyakrabban maradt meg hangsúlyos helyzetben — ez BENKŐ szerint kedvez a magánhangzók illabiális hangszínének (NytudÉrt. 17. sz. 84) — és érdekes módon a -val ragban is, s még inkább megőrződött az á előtti vagy á utáni (apám, árpa típusú) fonetikai környezetben. Endrőd atlaszbeli anyagában pl. csak ilyen hangtani helyzetben bukkan föl illabiális á. Ezek a tapasztalatok lényegében a korábbi dialektológiai ismereteinket erősítik meg, hiszen ismeretes, hogy az asszociatív ö-zás a Szigetközben, a Csallóközben, a nyugati székelyben és a csángóban is előfordul (vö. KÁLMÁN, Nyj. 40). A köznyelvi hosszú ú, ű és í helyén — amint szó esett róla — a Dunántúlon nagyjából a Duna vonaláig gyakori a rövid u, ü és i előfordulása, a Duna menti és főképpen a Duna—Tisza közi kutatópontokon azonban már csak elvétve van rá példa (pl. a 924. atlaszlapon: E-17: gyűszű, gyűszű; E-19, F-5: gyűszű, <gyűszü>; F-10: gyűszű, gyűszű; F-24: gyűszű, gyűszű; G-12: gyúszü, gyűszű és K-l: gyűszű). Ugyanezt mutatják a fésű, fúró, gyűrű, ocsú és sűrű lexémák térképlapjának adatai is. A példákból jól kiviláglik, hogy a hangsúlytalan helyzet — amint már BENKŐ LORÁND kifejtette (vö. NytudÉrt. 17. sz. 84) — kedvez a magánhangzók rövid időtartamának, hangsúlyos helyzetben viszont jobban megőrződik a magánhangzók hosszúsága. A t, d, l és n mássalhangzóknak i és ü (ű) előtti palatalizációjáról IMRE SAMU kimutatta, hogy ezen jelenség „jelentkezése vagy elmaradása erősen morfémákhoz, illetőleg morfémakapcsolatokhoz kötött" (MNy. LXVII, 141). Ezen megállapítását a palócos-jászos eredetű nyelvjárasszigetek mai nyelvállapota is megerősíti, hiszen a MNyA. megfelelő térképlapjai és saját gyűjtésem adatai egyaránt azt mutatták, hogy pl. a gyinnye és tetyű palatalizált formák még majdnem mindenütt használatosak, ezzel szemben pl. a mégdohosodik és a szereti morfémákban sehol sem jelentkezik palatális gy-zés és íy-zés.
