Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
Magyarországi nyelvjárasszigetek - IV. Átmeneti jellegű nyelvjárások a Jászság vidékén, valamint a Tisza középső folyása mentén és egy közép-tiszántúli nyelvjárássziget
Vajon mivel magyarázhatók a fenti számadatok? Minthogy a szókincs a nyelv legváltozékonyabb részlege, azt várnánk, hogy a környékbeli tájszólások jelentős hatást gyakoroltak a nagyiváni népnyelv szókészletére, mint ahogy ez pl. Orosháza esetében tapasztalható. A számadatok azonban mást mutatnak a nagyiváni nyelvjárásban. Ezt elsősorban azzal magyarázom, hogy a Nagyivánt egykor megalapító lakosság nem olyan nyelvjárásterületre került, amely nyelvileg nagy mértékben különbözik tájnyelvétől. Az erősen eltérő tájszólásokban valószínűleg hamarabb visszaszorulnak a kibocsátó nyelvjárás olyan sajátságai, amelyek a környékbeliek számára szembeötlőbbek. A hangtani jelenségek változását elemezve VÉGH JÓZSEF pl. a következő megállapításra jutott: „Ha azt vizsgáljuk, hogy mely hangtani sajátságok tűnnek el leghamarabb, azt látjuk, hogy elsősorban azok, amelyek nincsenek meg a környező nyelvjárásokban. Ezek ugyanis a helybeliek számára feltűnnek. Másodsorban azon sajátságok, amelyek nagyon eltérnek a köznyelvi alakoktól." (OHA. 76.) VÉGH JózsEFnek ezt a megfigyelését a szókincs változására is találónak vélem. Lehetségesnek tartom továbbá azt is, hogy a nagyivániak kapcsolata az eredeti tájszólással esetleg hosszabb ideig megmaradt. Nagykörű szókészletének elemzését azért tartom szükségesnek, mert a hangés alaktani jelenségek vizsgálata során föltűnt ennek a nyelvjárásnak néhány olyan vonása, amely kisebb-nagyobb mértékben a palócos-jászos típusú tájszólások sajátságait mutatja. A valódi tájszók ezen a kutatóponton is bizonyos megoszlásról tanúskodnak. Összesen 24 ilyen lexémát számláltam meg. Ezek közül 14 palócos-jászos eredetűnek látszik (pl. 86. pákja, <páka>; 410. csík; 573. hé'he; 645. bagquca, bagó u ca; stb.), 5 fogalom megjelölésére palócos táj szó és a környező tájszólásokból bekerült szókészleti elem is használatos (pl. 4. rozsbúza, rozs; 26. tányírvirág, napraforgóit, < forgó" >; 503. púp, [kő ü dök]; stb.) és 5 esetben a környékbeli nyelvjárások tájszava fordul elő (pl. 35. bojtya, virágja; 247. kas; stb.). Más szóval ez azt jelenti, hogy 10 valódi tájszó közül megközelítőleg 6 palócos-jászos jellegű (58,33%), két fogalom megnevezésére palócos-jászos tájnyelvi elem és a környékbeli táj szólásokból bekerült lexéma is járatos, és átlagosan 2 olyan tájszó él — palócos-jászos változat nélkül —, amely a környező települések népnyelvéből hatolhatott be a nagykörűi nyelvjárásba. Az utóbbi két kategóriába tartozó lexémák részesedési aránya 20,83%. Ezek az előfordulási értékek nagyjából azonosak a tószegi tájszólás adataival. Némi különbség abban mutatkozik, hogy Nagykörű nyelvjárásába valamelyest nagyobb mértékben kerültek be a szomszédos táj szólásokból valódi tájszavak. Az eltérés csekélysége véleményem szerint azzal magyarázható, hogy Nagykörű is közel fekszik a palócos-jászos jellegű nyelvjárásokhoz. Még másik két Tisza menti kutatópont anyagában találunk palócos tájszókat,
