Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről

ben csinájjuk, nehogy mékfaggyon. Asztán téttünk rá a főt tetejire még éty kis trágyát is, hogy nehogy a fagy átménnyén rajta, mer nagyon érzékeny a krumpli afágyásra. Elmondta: Zsikla Illés, 84 éves. Soltvadkert, 1988. november 19. Eletem történetéből — Hát édösapámék mikor mökhallották aszt, hogy itten osszák a fődeket, akkor elhatároszták, hogy eljönnek Bócsára. Két testvér: a József, és a, és a Ferenc, és azoknak a lészármazottyai vannak itten, vagyis hát azok vótak Bócsán. És akkor... Hát má nincs is töp Szűcs, aki rokonok vónánk, akikkel rokonok vónánk, csak az a, az a család. És hát születtünk. Ami ők voltak — asz mongya — az éggyik családnál hetem vagy nyócan, a másiknál ugyanojan formám vótak. Hát most azok lőttek ottan, ottan Bócsán lételepödve. Vótak ot töp részrű: éggyik Félégyháza, a másik mök Kecskemét töp felűrű, mer asz teljesen néptelem vót, mikor odajöttek, tejjes néptelem vót. Ot még akkor senki nem lakott, ot csak éty-két major vót ottan, azon a tájon. És akkor hát ot létélepöttek, akkor aszt mink ot persze nyövögettünk fölfelé. Akkó mink is születtünk ot heten | testvérök. Hát még az elejibe iskola sé vót. Akkor sokan, sokam még, még akkó még majdnem hogy analfabéták marattak még a népek közül. Mikor az én testvéreim már kesztek nyőni, akkor, akkor má lőtt iskola. Akkor már én is az iskolába, én is hát ot jártam egész végig az iskolát. És akkor hát, így | hát úgy vót, hogy én ném akartam sosé férjhöz mönni. Aszt is elmondom. El lőhet mondani ugyé? Hát eltaláltam, hogy én elmék a zárdába. Hát akkor, épp akkor lött az a szétoszlás. Éggy évik formán ot vótam, akkó hazajöttem. Asztán teljesen lémontam, hogy én sé férjhön ném mék, sé semmi, ém maradok hajadonnak. És akkor | asztán | Akkó ot vótam édösapámékná, od dógozgattam. Földműveléssel foglakosztunk teljesen. Ojam messze vótam, azér ném is montam az elejit el. Hát ojam messze | nyóc-tizénhat kilómétér vagyunk. Ha eljöttünk, eljöttünk ide Vatkertre, hát akkor, akkor bisztos hogy, hogy ojan vót, mintha máma elmöntek vóna Pestre, vagy elmöntek vóna külföldre, annyit, annyit tött az, hogy valaki émönt, együtt ide Vatkertre. És akkor a testvéröm mökcsinálta aszt, hogy bebújt az üllés alá, és akkor hát ottan — gondóta, hogy majd ném talájják mög —, és akkor kibújt, kigyukta a fejit, mikor már egészén lé Bocsa felé vót, akkó jelöntközött, hogy az is it van.