Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Függelék - Szövegmutatványok a vizsgált nyelvjárásszigetekről

osztám má ugyé hasznátunk csoroszját az ekére, hogy a gaszt vágja el az eke előtt, hoty könnyebben tuggyon dolgozni. Majt később ugyé má a harmincas évek dérékán előhántót vettünk, az vót a lekprímább. Én aszt szerettem véktelen, az előhántót. Igaz, hogy ugyé | két lóhó ném nagyom vót való, mer nehezeb vót, de munkát csinát, nagyon szépét, avval még lehetet csináni. Mezsgyék vótak. Ugyé aszt a mezsgyét csak a csoroszjával lehetet elhasítani, mer ha isten őrizz | véletlenségbű az éggyik szomszéd átszakította a mezsgyét, beleakatt az eke, már a másik akkor az istentő fohászkodott, hogy elszántod a mezsgyémét. Sőt | még vicc is vót rúla, de aszt nem is mondom tán el. (Mesélje el azt is!) Idehalgasson. Úgy vót, hogy éty hívő embernek vót az ugarba főggye. Égy másik hívőféle ember még a szomszéggya vót, oszt asz szereted beleszántani mindég a szomszédéba. Az öreg Deák vót az a hívő ember. Jó strabális koma vót! Nagyon haragudott érte, Habadára amér elszaggatta a mezsgyét. Étyszér asztam mikor kimén, láttya, hogy itt-ot maratt a mezsgyébű. Éppem béfejeszte Habada. Na az anyád szent istenit! Pedig a hívők nem káromkottak. Tegyem velem a jóisten amit akar, de neked az anyádba ére-ára mégmutatom, hun a mezsgye. Mékfokta az öregét, aszt hozzávákta a mezsgyéhő. Belenyomkotta a fődbe. Azér mesélem el, mer valóság vót. De már később ugyé mikor halattunk a korral, nem hattunk mezsgyét, mer asz csak a gaszt nevelte, a gaszt nevelte, a férget nevelte, elszántottuk. Két végén, esetleg a közepén is vót éggy-éty karó, aszt ahhó tuttuk magunkat igazítani. Az én apám nagyon akkurátus parasztem­ber vót. Nagyon sokat tartott ára, hoty szépem még légyén csináva a főd. Igaz, hogy nem is sok vót neki elősszö, így aszt a kicsikét mék tutta csináni szépén, aranyosan. Csak az vót a rettenetes rosz szokása, hogy soha nem boronát. Csak az akkor boronáta még | tavaszkor szántott, ősszel nem szántott asz sose kukoricának. Csak tavaszkor. Mihejt rá lehetet menni a fődre, má röktön szántott, aszt a puha fődet szántotta. Aszt — tuggya — a lónyomok összekemé­nyéttek, de még nem boronáta a jóistennek, még el nem vetettük. Most el lehet aszt gondóni, mijén rosz vót aszt vetni. Azok a nagy göröngyök fogdosták az eke, szóval a gépnek a kerekít, ráncigáták az embert egész nap. Utána mégboroná­tuk, esetleg mékhengéréltük, de inkápcsagboronátuk. Mindég monta: aszonta | asztán rágyüttem én is, igaza vót, hogy a göröngyös fődbe mindég jop kukorica van, mint a simába. Tuggya, a göröngy alat nem bírt mékszáradni. Ez valóság vót, ém magam is még'győzőttem rúla. A göröngy alat nem bírt mékszáradni a főd, mindig jó kukorica vót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom