Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A vizsgálat áttekintése - 2. Nyelvészeti és településtörténeti tanulságok

Mindszenten húzódik a Szeged vidéki tájszólásokra annyira jellemző labiális ö-zés határa, s föltehetően több nyelvjárási jelenség határsávja is itt, a Baks, Mindszent és Székkutas községeket összeköiő vonal táján vonható meg. A szókincsről — általánosan elfogadott tételként — az a felfogás közkeletű, hogy a nyelv azon részlege, amely a társadalom életében bekövetkező változásokra a legérzékenyebben reagál, következésképpen a legkevésbé állandó. Az általam vizsgált nyelvjárasszigetek szókészleti anyaga is ennek a megállapításnak az igazságát támasztja alá. A vizsgálódás során ugyanakkor az is megmutatkozott, hogy a kibocsátó tájszólás(vidék) szókészletének bizonyos elemei évszázadok múltával sem hullanak ki a népi emlékezetből az új nyelvjárási környezetben sem. Ezeknek csekély része a szomszédos nyelvjárásoktól kirívóan különböző alaki tájszó (pl. a hosszi 'hosszú', kalány 'kanál', kódis 'kódus' dunántúli, a béllér 'böllér', girind 'görény' palócos-jászos eredetű tájszólás maradványa), relatíve jóval nagyobb hányaduk pedig valódi tájszó (pl. herőce ~ herőke 'forgácsfánk', masina 'gyufa', páka— pákja 'kákabuzogány'; stb.). Ez utóbbi típust az egyes nyelvjárasszigetek vizsgálata során viszonylag sok példával tudtam illusztrálni. DEME LÁSZLÓ találó megfogalmazása szerint „A szavak, a nyelv magános vándorai, oly változatos történetűek, terjedésüknek annyi minden lehet oka és szabályozója, hogy aligha találni két szót, amelynek határai akárcsak a fél ország területén egybeesnének" (NytudÉrt. 3. sz. 15). S hogy ez mennyire igaz, azt jól mutatja, hogy vannak olyan tájszók, amelyek csak egy-egy településen vagy kisebb tájegységen fordulnak elő. így például a nagyatlaszban a hin^óföd'él 'gebe' csak a Győr-Sopron megyei Szárföldről, a bókamiskakukac 'a cserebogár lárvája' csupán a Somogy megyei Bálványosról adatolható, a napraforgó jelentésű kónic a Komárom megyei Banán és ugyanebben az értelemben gálábárgyi hangalakban pedig csak Jászfényszarun található meg (vö. IMRE SAMU: MNyAElm. 229). Ugyancsak a MNyA. 26. térképlapja szerint a trafik 'napraforgó' jelentésben csak Jászjákóhalmán használatos, 'a kukoricaszár levágása utáni, földben maradt része, tuskója' jelentésű — egyébként igen szemléletes — rákláb megnevezésre csak Endrőd atlaszbeli anyagában van adat, saját gyűjtésem és tájékozódásom alapján pedig a 'szőlőművelő szerszámfajta; saraboló' értelmű kaszirba ~ kaszirva valódi tájszó csupán Nagykónyiban él. Bizonyos tájszók viszont kisebb tájegységre jellemzőek, így pl. a tóka 'kacsa' a Sárközben, a hidekhus 'kocsonya' az Őrségben, a riénye, rénye 'sülttojás' lexéma Győr-Sopron megyében fordul elő (vö. KÁLMÁN, Nyj. 62—3). Az ilyen ritka típusú tájszók fölbukkanása egymástól távoli nyelvjárásterületeken — természetesen különböző hang- és alaktani jelenségek azonosságával, illetőleg nagyfokú hasonlóságával együtt — településtörténeti szempontból (is) igen figyelemreméltó tényezőnek tekintendő.