Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

milyen fogódzókat adnak a MNyA. adatai ahhoz, hogy legalább hozzávetőlegesen meghatározhassuk, melyik vidékről költözhettek a mai lakóhelyre a község alapítói a török hódoltság után. A nagy atlaszban található anyag vizsgálata lényegében igazolta Cs. KOVÁCS JÓZSEF következő megfigyeléseit Csanádpalota tájnyelvéről: „területileg két nagy nyelvjárás közé ékelődik a falu: a Makó környéki ö-ző és a Békés megyei é-ző, í-ző nyelvjárás közé. A fő jellegzetesség itt is az é'-zés, de a toldalékokban bizonyos helyzetben ö-zés, kevés szóban az z'-zés is megfigyelhető" (Nyr. LXXXV, 327). A község tájszólása a Szeged környéki és a Körösök vidéki nyelvjárásoktól egyaránt különbözik abban, hogy az /, r és j nyújtó hatása itt csekély mértékű. A közép-tiszántúli Körösök vidéki tájszólásoktól még abban is eltér, hogy a zárt z-zés Csanádpalota nyelvjárásában gyenge fokú, és a diftongusok használata sem jellemző rá. A palatalizáció jelensége, amelyre csupán két adat fordul elő az atlaszban (59. burgungyi és 978. tetyű), nagyon halvány nyomokban azért palócos nyelvjárástípusra utal ugyanúgy, mint a 118. térképlapon a 'bodza' jelentésű bocfa szóalak is. Az összes nyelvjárási sajátságot mérlegelve nem látszik lehetetlennek, hogy Csanádpalota telepítése palócos-jászos jellegű nyelvjárásterületről történhetett. Mindenesetre BAZSÓ DÉNEsnek a község megalakulására vonatkozó észrevételei támogatják a kizárólag nyelvföldrajzi szempontok figyelembevételén nyugvó föltevésemet: „Az első telepesek németek voltak. A XVIII. század második felében Heves, Gömör, Nógrád és Hont megyékből magyar és szlovák anyanyelvű családok települtek ide." (Feljegyzések Csanádpalota nagyközség múltjáról és jelenéről. Kézirat. 1974. 3). Kunágota nyelvjárásának vizsgálata is érdekes képet mutatott, hiszen egy-két vonásban (a kettőshangzók típusában és gyakoriságában, valamint az illabiális é'-zés mértékében) a Körösök vidéki tájszólásokkal (pl. Doboz községével) egyezik meg, néhány sajátsága viszont (a gyenge fokú zárt z'-zés, a köznyelvi -hoz, -hez, -hoz és az -ért határozóragok helyén jelentkező -hon, -hőn, illetőleg -é hangalakú ragok és egy-két valódi tájszó, mint pl. büszke 'egres', szárma 'töltött káposzta', tányérica 'napraforgó') a Szeged környéki népnyelvvel rokonítja. Olyan hangtani, alaktani jelenségre nem találtam példát, amely a kunágotai nyelvjárás palóc voltára mutatna, csupán szókészletében őrződtek meg palócosjászos eredetre utaló tájszavak (pl. 417. domó"; 514. perc, perc, perc). Ezt azért hozom itt szóba, mert — amint már a bevezetésben említettem — Kunágota BENKŐ LORÁND „Magyar nyelvjárástörténet" című munkájában azon helységek között szerepel, melyeknek lakossága a XVIII. századi telepítések során túlnyomórészt palóc területről beköltözöttekből került ki. Kunágota palóc vidékről történt benépesedését a MNyA. adatai alig támasztják alá, legföljebb