Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

tájszó mellé a környező tájszólások eleme is bekerült [pl. 38. csutkatű, tuskó; 238. előte, tévő; 406. dereje, (barátfüle); 608. zöng, dörög; 624. varnyu, <varju>, (kánya); stb.]., és 22 olyan valódi tájszó fordul elő Orosháza anyagában, amely már a környékbeli nyelvjárásokból hatolt be (pl. 64. dinkatök; 107. püszke, piszke; 179. marokverő; 213. trózsák; 260. locsoló; stb.). Más szóval ez azt jelenti, hogy 10 valódi tájszó közül átlagosan 1 őrződött meg a dunántúli tájszólásokból (10,34%), 5 esetben dunántúli és Orosháza környéki megnevezés egyaránt használatos (51,72%), és 4 fogalom megjelölésére már csak a környékbeli nyelvjárások eleme járatos Orosháza népnyelvében (37,93%). Mindez azt mutatja, hogy szókincstani szempontból — a már részletesen elemzett hangtani és alaktani jelenségekhez viszonyítva — a környékbeli nyelvjárások valamivel nagyobb mértékű hatást gyakoroltak Orosháza nyelvére. Ez persze korántsem meglepő, hiszen a szókészlet a nyelvnek azon részlegéhez tartozik, amely a változásnak leginkább ki van téve. Újkígyós szókincsét vizsgálva a fentiektől eltérő eredményre jutottam. Először is jóval kevesebb (összesen 24) olyan térképlapot találtam, amelyen a valódi tájszók tekintetében területileg jól elkülöníthető megoszlás van Újkígyós tájszólása és környékének nyelvjárásra között. Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy Orosháza eredeti tájszólása és környékének népnyelve között eleve nagyobb különbségek vannak (a szókincsben is), mint Újkígyós eredeti (szegedies) tájnyelve és környékének (tiszántúlias) nyelvjárása között. Újkígyós tájnyelvének 24 valódi tájszava úgy oszlik meg, hogy ebből 16 (66,66%) Szeged környékéről maradt meg napjainkig (pl. 107. büszke; 372. kacsa; 402. szárma; stb.), 6 esetben (kereken 25%) a szegedi eredetű és a békési tájszó egymás melletti változatként használatos (pl. 64. dinkatök, fehértök; 196. horokfa, <szarufa >; 251. csupor, bögre; stb.), és mindössze 2 olyan tájszó (8,33%) fordul elő Újkígyós atlaszbeli anyagában, amely a környékről került be a község nyelvjárásába (38. kóré, <kukoricatű> és 609. ködöl, szitál). Más szóval ez azt jelenti, hogy Újkígyós valódi tájszavainak kétharmada megőrzött szegedi sajátság, negyedrészére az jellemző, hogy bizonyos fogalmak megnevezésére Szeged környéki és békési tájszó is járatos, és csak nagyon csekély töredéke (átlagosan 10 valódi tájszó közül 1) került be a környező nyelvjárásokból, kiszorítva az eredeti szóelemet. Mivel magyarázható mindez? A szókincs nagyobb fokú változékonyságának fentiekben említett általános tételét kellene talán megkérdőjeleznünk? Erről azért szó sincs. Az eltérés csekély volta egyrészt abból adódik, hogy viszonylag nagymértékű nyelvjárási különbségek a Szeged vidéki és az Újkígyós környéki tájszólások között eleve nincsenek, másrészt főképpen azzal magyarázható, hogy Újkígyós népének kapcsolata a szegedi nagytájjal — amint ezt BÁLINT