Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

SÁNDOR meggyőzően kifejtette (i. m. és h.) — mindig is nagyon szoros volt. Ebben lelhetjük meg tehát a magyarázatát annak, hogy Újkígyós tájszólása nemcsak hang- és alaktani téren, hanem szókészleti szempontból is a Szeged környéki nyelvjárásokhoz tartozik. Ezért teljes joggal sorolhatta IMRE SAMU az N-l l-es kutatópontot a Szeged vidéki nyelvjárástípushoz (vö. MMNyjR. 343). 5. Összegzés. — Miután sorra vettem mindazon jelenségek elemzését, amelyre a tizenöt kutatóponton a MNyA. anyaga alapján lehetőség adódott, szükségesnek és hasznosnak látszik a vizsgálat eredményét röviden összefoglalni. Orosháza atlaszbeli adatainak elemzése kétségtelenül megerősítette azt a történeti forrásokból ismert — az előzőekben már többször idézett — tényt, hogy lakói valóban a Dunántúlról települtek, mégpedig az 1946-ban Orosházához csatolt Szentetornya községgel együtt, ahol tulajdonképpen a MNyA. anyaggyűjtése történt (vö. MNyAElm. 292). Ezt több olyan — különböző mértékben megőrződött — hangtani, alaktani és szókészleti sajátság is bizonyítja, amely minden kétséget kizáróan dunántúli örökség Orosháza nyelvjárásában (pl. a gyenge fokú labiális ö-zés, a rövid u, ü és i bizonyos fokú kedvelése a köznyelvi hosszú ú, ű és /"helyén, a szórványosan előforduló explozív gy-zés és /y-zés; stb.). A szókészletben lezajlott — a már említett — változáson kívül csupán egy hangtani jelenséget (az /, r és / előtti nyúlást) és egy alaktani sajátságot (a -dos, -des, -dös igeképző térhódítását) lehet példaként fölhozni a környező nyelvjárásoknak Orosháza népnyelvére tett hatására. (A -dos, -des, -dös terjedésében természetesen a köznyelvi hatás is nagymértékben közrejátszik.) A nagyatlasz alapján végzett vizsgálódás eredménye lényegében megegyezik azokkal a tapasztalatokkal, megfigyelésekkel, melyeket CSIZMADIA LAJOS tett közzé az orosházi nyelvjárás néhány hangtani jelenségéről (vö. Az orosházi nyelvjárás néhány hangtani sajátossága. In: Orosháza néprajza. Szerk. NAGY GYULA. Orosháza, 1965. 494—510). Hogy az orosházi népnyelv nemcsak a hangtan, hanem az alaktan és a szókészlet terén is milyen vonásokat és főleg milyen mértékben őrzött meg az eredeti nyelvjárásból a több mint két évszázaddal ezelőtt történt áttelepülés óta, annak föltárása az egyes jelenségek megmaradásának, illetőleg visszaszorulásának egzakt megismerése szempontjából — úgy vélem — nem volt fölösleges, néhány hasznos tanulsággal mindenképpen szolgált. Újkígyós tájszólásának hangtani, alaktani és szókészleti szempontú elemzése egyaránt azt mutatta, hogy ez a helyi nyelvjárás teljes mértékben a Szeged vidéki nyelvjárástípushoz tartozik, hiszen minden egyes jelenségről elmondhatjuk, hogy alapjában véve ugyanolyan jellegű és gyakoriságú, mint a Szeged környéki községek (pl. Algyő, Földeák, Tiszasziget stb.) népnyelvében. Az újkígyósi tájnyelv vizsgálatából tehát az derül ki, hogy a Körösök vidéki nyelvjárások