Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - V. Néhány délkelet-magyarországi nyelvjárássziget

Ilyen, figyelmet érdemlő vonása az endrődi nyelvjárásnak, hogy összesen hat szóban, mégpedig mindegyik esetben á előtti hangtani helyzetben, illabiális a jelentkezik. Ezek a következők: 25. < barázda >; 76. palánta; 11. csalánt; 116. ákászfa; 881. <kápá> és 1086. talpát. A hangszínbeli jellegzetességek közül a köznyelvi ó, ő és é helyén megfigyelhető záródó kettőshangzók gyakorisága számottevő. Ezeket megszámlálva a kapott számszerű eredményeket az alábbi táblázatban foglaltam össze: A kutatópont Az ó helyén Az ő helyén Az é helyén megnevezése ó" QU 00 •<ó fj" öü ep é' ej e

é ep Dévaványa 48 5 36 28 36 3 15 1 87 9 0 0 Gáborján 11 37 4 0 23 27 0 0 42 22 0 1 Fúrta 30 26 35 35 35 36 6 9 60 1 16 6 Ártánd 21 27 13 2 19 17 0 0 28 10 0 0 Öcsöd 50 1 21 0 50 0 0 0 53 1 0 0 Endrőd 22 3 10 0 31 3 0 0 52 2 0 0 Köröstarcsa 12 20 0 0 19 14 0 0 34 10 0 0 Doboz 52 13 19 0 50 5 7 0 60 4 2 0 Orosháza 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Okány 15 33 4 1 13 22 2 2 15 2 1 0 Biharugra 36 7 28 40 42 6 22 7 50 4 37 0 Földeák 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 Csanádpalota 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 Kunágota 42 0 6 0 45 1 0 0 71 0 0 0 Újkígyós 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 A közölt számadatok önmagukért beszélnek.Az tűnik ki ezekből, hogy a Szeged környéki nyelvjárásokban és a Szeged környékéről települt Újkígyóson egyáltalán nincsenek diftongusok. Ezt a megállapítást Algyő, Tiszasziget, sőt a nyelvjárássziget helyzetű Kiskundorozsma nyelvatlaszbeli adatainak vizsgálata is megerősíti. Gyakorlatilag Csanádpalota tájnyelvében sem számolhatunk kettőshangzókkal, ugyanis csupán egyetlenegy példa fordul elő, mégpedig az é diftongusra (a 190. térképlapon: pé'va). Hogy a Dunántúlról települt Orosháza nyelvjárásában sincs diftongus, az egyáltalán nem meglepő, hiszen a kettőshangzók használata sem a dunántúli nyelvjárástípusra, sem Orosháza közvetlen környékének tájszólására általában nem jellemző. Megfigyelhető néhány fonémának (főképpen az ö-nak, a-nak, e-nek és az é-nek) a szokásosnál zártabb, illetőleg nyíltabb változata (pl. N-3: 19. muhar;