Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

A kutatás hazai előzményei - 2. A nyelvjárasszigetek kutatásának áttekintése a kezdetektől napjainkig

a német nyelv(járás)szigetekkel, a következőket írta erről a problematikáról: „A magyarországi német nyelvszigetek eredetének és nyelvjárásaik keletkezésének problémájával a tudomány — említést érdemlő módon — a múlt század közepe óta foglalkozik. A régebbi irodalom értéktelen. Elejétől fogva általános volt az a törekvés, hogy ott, ahol a telepesek származására vonatkozó történelmi feljegyzések nincsenek, nyelvi sajátságok útmutatásával állapíttassák meg a német nyelvszigetek eredete." (MNy. XX, 169.) Annak, hogy a német nyelvszigetek iránti érdeklődés korábban és erőteljesebben indult meg nálunk (is), mint a magyar nyelv(járás)szigetek vizsgálata, megítélésem szerint több oka is lehet. Az egyik valószínűleg az, hogy a németországi dialektológia a múlt század közepére már igen jelentős eredményeket ért el, gondoljunk pl. csak arra, hogy főképpen SCHMELLER tevékenysége révén a leíró nyelvjáráskutatás megteremtése lényegében egybeesik a német nyelvtudomány megalapításával. A másik oka az lehetett, hogy a német nyelvszigetek vizsgálatának nagyon régi hagyományai vannak, mégpedig az erdélyi szászokkal kapcsolatban. A szászok eredetének kutatása ugyanis, amelyben erdélyi nyelvészek és németországi tudományos körök egyaránt részt vettek, több évszázados múltra tekinthet vissza, s arra a feladatra vállalkozott, hogy történeti források hiányában nyelvi-nyelvjárási adatokkal kísérelje meg a szászok őshazájának, hovatartozásának eldöntését (1. részletesebben NAGY JENŐ: Néprajzi és nyelvjárási tanulmányok. Bukarest, 1984. 199—233). Ez a nagyszabású kutatómunka természetesen módszertanilag is sokoldalúan gazdagította a német dialektológiát, s megtermékenyítőleg hathatott a magyarországi német nyelvszigetek vizsgálatára is. Ezenkívül azonban föltétlenül említésre méltó, hogy a német nyelvszigetkutatás problematikája áttételesen a székelyek eredetkérdésének nyelvészeti szempontú vizsgálatában is szerepet játszhatott, hiszen pl. VASS JÓZSEF már 1860-ban kísérletet tett a göcseji és a székely nyelvjárás összevetésére, a későbbiekben pedig HUNFALVY PÁL és ERDÉLYI LAJOS foglalkozott ezzel a témakörrel (1. részletesebben BENKÓ: I. OK. XXIV. 33-4). A múlt századi magyar dialektológiai kutatások viszont — jórészt a század utolsó negyedének kivételével — az irodalmi nyelv gazdagításának vágyától serkentve lényegében még a tájszógyűjtés korszakát élték, s csak a század utolsó évtizedeiben vált a nyelvjáráskutatás önálló nyelvészeti stúdiummá. Míg azonban Európa több országában már tájnyelvi atlaszok készültek, s ezekkel együtt egyre inkább teret hódított a nyelvföldrajzi módszer is, addig nálunk „...ez a módszer ebben a korszakban teljesen idegen, ismeretlen diszciplína maradt, s így ennek termékenyítő hatása sem jelentkezhetett. S ez nagyjából azt is jelenti, hogy nyelvjáráskutatásunk mintegy hatvan év alatt minőségileg, módszertani