Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)
A kutatás hazai előzményei - 1. A vizsgálat lehetőségei és előfeltételei
hogy az elnéptelenedett tájegységekre (pl. a Duna—Tisza közére, Tiszántúlra stb.) egyrészt idegen ajkú népesség kerüljön, másrészt a viszonylagos népfölösleggel bíró országrészekről magyarok települjenek át. A korábbi lakóhelyéről elmenekült lakosság visszaköltöztetése, valamint a különböző nemzetiségű (főképpen német és szlovák) népesség és a nagy népsűrűségű vidékek magyarjainak belső elvándorlása a lakatlanul maradt területekre már Buda várának visszafoglalása után megkezdődött, nagyobb méreteket azonban — mind a hazai, mind pedig a külföldi telepesek esetében — csak a Rákóczi-szabadságharc utáni időben öltött. A török kiűzése utáni szervezett telepítések és a spontánabb módon lezajlott települési mozgalmak időbeli és térbeli lefolyását SZABÓ ISTVÁN a következőképpen foglalta össze: „A hegyvidékek népének az Alföld felé irányuló áramlása a terület felszabadítása után mindjárt meg is indult, nagyobb arányokat azonban csupán akkor vett, mikor a felszabadító seregek pusztulást hozó országjárásai és a föld népére oly siralmas telelései, majd pedig a kuruc felkelés után immár csendes évtizedek köszöntöttek az országra. Ekkor az Alföldre tartó vándorlás rendkívül nagy méreteket öltött. A mozgalomnak nagy néptömegeket mozgató első szakasza az 1730-as évekre már be is fejeződött. A népes hegyvidékek népfeleslegeiket gyorsan elbocsátották, de a folyamat meg-megélénkülő ütemben ezután is tartott." (A magyarság életrajza. Bp., é. n. 127.) A XVIII. században hazánkban végbement nagyarányú népmozgásoknak nyelvi-nyelvjárási tekintetben nemegyszer az lett a következménye, hogy az újratelepült helység népessége az idegen ajkú telepesek esetében más nyelven, a magyar nyelvű áttelepülők esetében más tájszólásban beszélt, mint a környező falvak lakossága. Nagyrészt így alakultak ki a nyelv- és nyelvjárasszigetek. Egy-egy település lakói gyakran több vidékről (esetleg különböző etnikumú népességből) kerültek ki, de az is előfordult, hogy egy-egy községet többségükben ugyanarról a helyről származók alapítottak meg. Van olyan település, amelynek kialakulásáról viszonylag sok az ismeretünk, de jó néhány olyan is akad közöttük, amelynek történetét a további kutatásoknak kell majd föltárniuk. Ezzel azonban — egyelőre legalábbis — bizonyos esetekben adós még a történettudomány (a helytörténeti kutatás). Az újratelepült helységek lakossága az új környezetben is természetesen azt a nyelvet (tájszólást) használta, amelyet őseitől megtanult, s nyelvével (nyelvjárásával) együtt hagyományait, szokásait is tovább őrizte. A nyelv konzervatív jellege következtében az újonnan kialakult településeken — különböző mértékben — szinte napjainkig megőrződött a kibocsátó (eredeti) nyelvjárás sok sajátossága, bár olykor persze az egykor markáns tájnyelvi vonások is már meglehetősen megkopva, csak nagyon halvány színfoltokban tünedeznek föl.
