Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

F-22, F-23, G-13, J-21, K-6: cukrot, G-12: cukrot, <cúkrot>; K-l: cukrot, (cúkort); K-10: cukrot, (cukrot); az 1017. lapon: E-17, E-18, E-19, E-20, F-3, F-6, F-ll, F-22, F-23, F-24, G-12, G-13, K-l, K-5, K-10: jászok; F-10, K-6, K-7: jászok, <jászlak>; F-12: jászok, <jászojok>, <jászolok>; J-21: jászlok, jászlak; stb. Területileg jobban elkülöníthető névszótő-változat alig fordul elő. Ilyen jellegű pl. az 1027. térképlap: E-17, F-ll: sárt, sarat; E-18, E-20, F-3, F-6, F-22, F-23, F-24, G-13, J-21, K-l, K-5, K-7 és K-10: sarat; E-19, F-12, K-6: sarat, <sárt>; F-10: sárt; G-12: sárt, <sarat>. A sarat és sárt tőváltozatok alapján többé-kevésbé jól kirajzolódik, hogy a sárt szóalak, amely egyébként a Duna vonalától nyugatra eső nyelvjárásokban majdnem kivétel nélkül ebben a formában él, a vizsgált kutatópontok közül elsősorban a Duna menti tájszólásokban tűnik föl, Gyónón és Kiskunhalason csupán ritka változatként használatos. Mivel a Duna—Tisza közi nyelvjárásokban tipikusan a sarat változat járja, figyelmet érdemelhet annak mérlegelése, hogy a sárt változat hogyan került Kiskunhalas népnyelvébe. B) A szóképzés terén is az egyezések vannak túlsúlyban, eltérést alig tapasztalunk. Az igeképzők körében csupán egy szembeötlő különbséget figyelhetünk meg, mégpedig azt, hogy egy-két Duna menti kutatóponton a -dosl-désl-dös gyakorító képzős szóalakok mellett a -d, ritkábban a -doz képzővel alkotott származékok is föltűnnek pl. a 909. térképlapon: E-17, E-18, F-3, F-6, F-ll, F-24, G-12, G-13: lögdös; E-19, K-7, K-10: lügdös, lögdös; E-20, J-21, K-l, K-5, K-6: lügdös; F-10: lököd, lögdös; F-12: lököd, <lögdös>; F-23: lögdös, <lököd>; a 910. atlaszlapon Gerjen nyelvjárásából a. fogdoz és fogdos igealakok vannak közölve, a többi kutatóponton mindenütt a fogdos forma használatos. A főnévi igenév képzőjének hangalakja — amint a palatális /ry-ezés vizsgálatakor már bemutattam — majdnem kivétel nélkül azonos a köznyelvivel, csupán egy-két esetben van példa a -ni mellett -nya változatra (innya, rínya). A határozói igenévképző v-je Dávod, Madaras és Mélykút nyelvjárásában hasonul az ige végső mássalhangzójához, a többi kutatóponton megegyezik a köznyelvivel (pl. a 919. térképlapon: E-17, E-18, E-19, E-20, F-3, F-6, F-10, F-ll, F-12, F-22, F-23, G-12, J-21, K-l, K-5, K-6, K-7: csukva; F-24: csukva, <csukká>; G-13: csukká; K-10: csukká, csukká, [csukva\; a 923. lapon: E-17, E-18, E-19, E-20, F-3, F-6, F-10, F-ll, F-12, F-22, F-23, G-12, J-21, K-l, K-5, K-6, K-7: kötve; F-24: kötté, kötve; G-13, K-10: kötté; stb. Ez a jelenség egyébként a magyar nyelvjárásokban — mint IMRE SAMU írja (MMNyjR. 265) — a Dunántúl északkeleti részein jelentkezik, mégpedig a Dunát is átlépve keleten és főképpen északon jellemző. Mivel Dávod, Madaras és Mélykút községekről tudjuk, hogy török hódoltság utáni telepítések, ezért ennek a sajátságnak —