Szabó József: Magyarországi és jugoszláviai magyar nyelvjárásszigetek - Dél-Alföldi évszázadok 3. (Békéscsaba - Kecskemét - Szeged, 1990)

Magyarországi nyelvjárasszigetek - II. Duna—Tisza közi nyelvjárasszigetek

Annak ismeretében, hogy az e fonéma csupán a középpalócság néhány községében bukkan fel, de már ott is kihalófélben van (vö. MMNyjR. 59), a vizsgált kutatópontokon egyáltalán nem várható az e fonéma megléte, hiszen pl. még a palóc nyelvjárási sajátságokat viszonylag jól megőrző dorozsmai népnyelvben sincs meg nyomokban sem. Ugyanezt mondhatjuk el a ly mássalhangzó-fonémáról is. B) A magánhangzók hangszínbeli sajátosságait két csoportra lehet osztani: bizonyos jelenségek közülük csupán egy-két adattal szerepelnek, más hangszínbeli vonások viszont valamivel markánsabbak, a példák száma alapján jobban megragadhatók. Elenyészően csekély számban fordulnak elő pl. a kettőshangzók, hiszen csak az é, illetőleg az 'é diftongusra van egy-egy adat Bugyi, Fájsz és Nagykőrös anyagában, Mélykúton két példát jegyeztek föl, Kölkedről pedig összesen hetet. Ezek alapján bátran leszögezhetjük, hogy a vizsgált kutatópontokon gyakorlatilag nem kell számolnunk kettőshangzókkal, az említett adatok szórványos, egyedi eseteknek tekinthetők. Hasonlóképpen kevés példát találunk néhány fonémának (elsősorban az «-nak, o-nek, é-nek, é'-nek és az e-nek) a nyíltabb, illetőleg zártabb változatára, pl. F-23, K-5: 5. zab; G-13: zqB; E-17: 17. repce, repce; F-6, F-10, F-ll, K-7: repce; F-22: repce; J-21: repce; E-18, G-12, G-13, K-10: 156. tengő; K-5:<tengő>; F-6, J-21, K-5, K-7, K-10:257. kés; stb. Ezeknek az adatoknak nemcsak a száma kicsiny ahhoz, hogy belőlük valamiféle következtetést le lehetne vonni, hanem a kutatópontonkénti megoszlásuk is olyan, hogy főképpen emiatt nem alkalmasak bizonyos tanulságok megállapítására. Feltűnő viszont az, hogy az é fonéma köznyelvinél zártabb változata (é) Soltvadkert nyelvjárásában gyakoribb, mint másutt. Az illabiális é és a labiális ö közötti átmeneti változatok (az § és ö) is ritkán jelentkeznek, figyelemre méltó azonban az, hogy szinte kizárólag a Baja környéki nyelvjárásokból adatolhatok, pl. F-22: 47. sz§d; F-22, F-23: 107. egres; K-10: egr§s; E-17, G-13: 251. bögre; G-13: 432. pöre, [töpörtyü]; G-12: 873. könyöröG; F-23: 879. éneköl; K-5: 1042. <szekéren>; G-12: 1064. röggel, < rgggel >; stb. A magánhangzók abszolút szóvégen előforduló orrhangúsodása Dávod, Érsekcsanád, Madaras, Kiskunmajsa és Nagykőrös anyagában szerepel (a fölsorolt települések sorrendjében: 14 és 10—10 adattal). A nazo-orális szóalakok egyébként mindenütt csupán változatként használatosak. A köznyelvi a helyén megfigyelhető illabiális a-ra csupán Mélykút anyagában találunk egyetlenegy példát (437. avas). Végül még egy hangszínbeli sajátosságról, a köznyelvi á helyén előforduló a, á és á változatokról kell szólnom. Ezeknek számszerű adatait településenként az alábbi táblázat tartalmazza: