Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

kibontakozás lehetőségét. Ebben alaposan csalódott. Az ő katonai programját nem volt képes fent elfogadtatni, de nem volt képes arra sem, hogy idelenn a politikája iránt lelkesedést, vagy bizalmat szítson. Hisz csak emlékezzünk a koalíció utolsó idejére és eszünkbe fog jutni, hogy Andrássy presztízse már a koalícióban is erős hanyatlásnak indult. Hadik káros szelleme elidegenítette tőle a koalícióban épp azokat, akiknek közreműködésére számíthatott volna, viszont visszatartotta Őt azoktól is, akikkel mint 67-es politikusnak az egyesülést keresnie kellett volna. A 48-as politikát megvetette, viszont a 67-es politika megbecsülésénél kizárólag „szubjektív" momentumok uralma és behatása alatt állott, csakúgy mint 1904-ben, amidőn felfordította azt a kormányt, amelynek feje az a Tisza volt, akiben viszont 1910-ben az egyedüli posszibilis miniszterelnököt látja. Kiváló egyéniségéhez nem méltó módon személyes motívumokkal akarja igazolni a maga „úri izoláltságának" a jogosult voltát, feledve, hogy az az erkölcsi felfogás, melyet ő és társai képviselni akarnak, csak akkor ér valamit, ha érvényesülni tud mint ellensúlyozója annak az általam is hibáztatott irányzatnak, amely a munkapárt egyes rétegeiben tapasztalható. Ha Andrássyék hasznos nemzeti politikát akarnak kifejteni, úgy helyük csak ott lehet, hol az alapelveket illetőleg egyetértenek és hol reményük lehet arra, hogy egyéni súlyukkal és tekintélyükkel a nagy feladatok előtt álló munkapárt erkölcsi kialakulására is jótékony hatást gyakoroljanak. Ilyenféle magyarázatokkal azonban, hogy: amíg Lukács ott van, nem mehetünk be, majd ha Tisza lesz a miniszterelnök csatlakozunk, majd ha reánk szorulnak beszélhetünk magukkal... nemcsak hogy nem lehet politikailag érvényesülni, de tekintélyre és tiszteletre sem lehet szert tenni. [...] Fuzionális kísérletek történtek Kossuthék és Justhék között is. A két Károlyi (Mihály és József) fáradoztak és fáradoznak leginkább azon, hogy a 48-as eszme híveit egy táborba egyesítve vonultassák föl a munkapárt ellen. Kossuthéknál a törekvések szimpatikus fogadtatásra és támogatásra találtak, Justhék ellenben, helyesebben maga Justh Gyula, féltékeny a vezérszerepére és ezért, ha fogyatkozott erőkkel is, de úgy tesz, mintha tőle függne a nemzeti politika irányítása. Justh még nem töltötte be végzetét, a nagy vereség, amelyet szenvedett még nem képezi bukásának utolsó stádiumát. [...] A parlament munkálkodását a közeli napokban — valószínűleg — Dúlius] 8-án kezdi meg. Eredetileg úgy volt tervezve, hogy tekintettel a legsürgősebb állami szükségletekre, a felirati vitát megelőzze az indemnitás

31 és az újoncjutalék tárgyalása. Ennek a tervnek, amelyet főleg Tisza protezsált, csak akkor lett volna gyakorlati jelentősége, ha némiképp garanciát nyertünk volna aziránt, hogy az állami szükségletek sürgős voltát az ellenzék is elismeri és nagyobb vita elkerülésével lehetővé teszi az indemnitás és újonctörvény mielőbbi eífektuálását. Ezután következett volna a terjedelmesebb vitával egybekötött felirati javaslat. Az e célból e hó 2-án

32 a ház elnöke által egybehívott pártközi megbeszélés azonban negatív eredménnyel végződött. Sem a Justh, sem a Néppárt részéről nem nyertünk garanciát a sürgős viták simább lefolyása iránt. Ehhez képest abban állapodtunk meg, hogy a felirati vitával fogjuk a parlament munkálkodását megkezdeni, amit részemről célszerűbbnek azért látok, mivel természetesnek találom, hogy az ellenzék az első kínálkozó alkalmat meg