Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
A „nagyzási őrületnek" ezen nyilvánvaló jelentkezései meglehetős szomorú perspektívát nyújtanak a közvetlen jövőt illetőleg, minthogy több mint valószínű, miszerint a választások nem fogják Justhék „handa-bandáját" győzelemhez juttatni. Ergo ott fenyeget a „szélső obstrukció", melyről a „vezér" azt hirdeti, hogy olyan lesz, amilyent még eddig sehol sem láttak. Hogy Justh tud vad, tud durva és tud romboló lenni, ez épp oly bizonyos, mint ahogy bizonyos az is, hogy nem tud előkelő, nem tud művelt és nem tud hazafiasán mérsékelt lenni. Ha tehát egyedül a „legnagyobb élő magyaron" állana (így hívják Justhot makói hagymásai), úgy bizony a magyar parlamentarizmus végnapjait élné, amennyiben pedig a parlamentarizmus mégiscsak lényeges része az alkotmánynak is — maga évezredes alkotmányunk is veszélyben forogna azért, mert a véletlen aránylag szertelen befolyáshoz segítette azt, akit az Isten csak annyi tehetséggel áldott meg, hogy egy falusi kupaktanácsban —jobbnak hiányában — vezérszerepet játszhassak. Remélem azonban, és itt kezdődik a jóslás, hogy Justh apánk dühe mégsem lesz olyan romboló, mintsem azt a mindenhatóságától eltelt tribun most képzeli, s hogy romboló írtóháborújában nélkülözni fogja a hadsereget azért, mivel hála Istennek mégsem általános típusa a hazafiságnak az, amelyet Justh vezér úr büszkén képvisel. Az előbb említett előjelekből következtetve hiszem, hogy pártjának józanabb, értelmesebb és alkotmányosan érző része vissza fog riadni attól a bosszuló hadjárattól, amelyet Justh úr tervez a nemzete ellen azért, mivel nem őt segítette a hatalomhoz. Remélem, hogy az a szélső obstrukció, amely tetszik Justhnak, fekszik Nagy Györgynek, Zachariásnak, Eitnernek, Markos Gyulának stb. nem fog tetszeni: Földes Bélának, Ébnernek, Kelemennek, Polónyinak, talán Hollónak sem és így megtörténhet, hogy már az obstrukció kérdésének felvetésekor megtörténik a szakadás a „műveletlen vadak" és a „műveltebb, politikusabb rész" között. Hiszem azt is, hogy a jól elpáholt Justh-párt zöme lejjebb fog szállani a „hencegéssel", s hogy reális utakon keresni fogja azt a kibontakozást, amely őt a „teljesen" imposszibilis pártvezértől a politika „posszibilisebb" irányzatai felé vezetnék. Előbb említettem már, hogy a párt egy tekintélyes része ma is bizalommal gondol arra az időpontra, amidőn velük komolyan tárgyaltak avégből, hogy a kormányt átvegyék. Ami elmúlt, az amit felfogásuk szerint Justh rontott el, az visszajöhet még — feltéve, hogy nem lábatlankodik útjukban Justh Gyula. Justhtól megszabadulva miért ne tárgyalhatnának Lukács útján a munkapárttal, amely bizonyára nem lesz oly erős (a parlamentben), hogy az ellenséggel való paktálástól büszkén eltekinthessen. Ha lehet megegyezni, ha lehet különösen ezáltal a Justh által képviselt radikalizmust letörni, ártalmatlanná és nevetségessé tenni — úgy bizonyára nem fogja elutasítani a munkapárt azt a lehetőséget, hogy a találkozást a „liberális csoport" embereivel megkísérelje. A munkapárt kebelében létező ellentétek erre mintegy ráutalják a kormányt, feltéve, ha idejekorán nem sikerülne a kormány liberálisabb iránya és Tiszáék konzervatív felfogása között az ellentétet áthidalni. Aminthogy azt fentebb már megjegyeztem, a választói jog körül feltétlenül tisztázni és precizirozni kell mielőbb a kormány programját, mivel az egyenesen elképzelhetetlen, hogy egy ily lényeges és nagy fontosságú kérdésben
