Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
met. Hogy Tisza ezt miként képzeli, ezt csakugyan nem értem, mert ha egy párt beléletiben ily diszharmónia létezik, úgy addig amíg ez nem köztudomású el lehet (ideig-óráig legalább) takargatni a pártfegyelem és a vezetés taktikai fogásaival. Mihelyt azonban mint jelen esetben is köztudomású (és hogy azzá legyen, erró'l elsősorban épp Tisza gondoskodik), hogy egy fontos és kardinális kérdésben a pártban diszharmónia uralkodik, mi több: hogy a párt exponens vezetői sem értenek egyet, úgy a párt sorsa már nem a párttaktikától, hanem az ellenzék (tehát az ellenség) akaratától függ. Hisz egy oly ellenzék, amely egy ilyen pozíciót nem tud a maga javára kiaknázni, amely nem tud arról gondoskodni, hogy a lappangó ellentét „akuttá" váljék, nem is érdemli meg, hogy mint komoly és életképes ellenzék számba jöjjön. Tisza egyre azt hajtogatja — igaz, hogy a választói reform kérdésében köztem és a miniszterelnök között vannak ellentétek, ámde ezen ellentétek ma nem aktuálisak egyszerűen azért, mivel ma a választói reform kérdése sem az. Nos hát az ellenzéki taktika ezen önvallomás által egyenesen meg van jelölve azáltal, hogy csak aktuálissá kell tenni a választói reform kérdését, hogy az ellentét a kormánypártban aktuálissá, nyilvánvalóvá váljék. És erre számtalan alkalom van és kínálkozik, így hogy csak a legközelebb fekvőt említsem, itt lesz az „adresse vita" 10 , melynek folyamán a többségnek (kormánynak) színt kell vallania, mivel mégsem megy, hogy egy ily nagy horderejű reformkérdésben az ország felelős kormányának és többségének ne legyen egy kialakult álláspontja. Az adresse ugyanis, mint a trónbeszédre adott válasz — kiterjed az ötévi időtartamra egybehívott legiszláció egész működésére. S ha lehet is azt állítani, hogy a legközelebbi, azaz a jövő év folyamán megejtendő népszámlálás adatai okvetlenül felhasználandók a reform megalkotásánál, így tehát két éven belül konkrét reformjavaslatról szólani sem lehet, mindazonáltal akkor, amidőn egy új országgyűlés öt évre tervbevett működését megkezdi, úgy elképzelhetetlen, hogy ne precizirozza álláspontját, melyet az öt év alatt megvalósítandó reform alapeszméit illetőleg elfoglal. Ha ezt nem teszi, úgy ennek csak az egy magyarázata lehet, hogy a kormány nem akarja a reformot megvalósítani, ezzel tehát ellentétbe jő nemcsak a maga kifejtett munkaprogramjával, nemcsak a korona által még 1906-ban felállított feltételekkel, hanem az ország felébresztett közvéleményével is, amely 1905. év óta állandóan foglalkozik (pro és kontra) a választói jog demokratikus irányzatú reformjával. Ha az ellentétet sikerül kiegyenlíteni, úgy minden rendben van, azt azonban bajosan hiszem, hogy az a fennálló ellentét, melyet Tisza hirdet, a párt életképességének feláldozása nélkül — a parlament egybeülésein túl is —mai, azaz megoldhatatlan stádiumában maradhasson. És itt és ezzel kapcsolatban visszatérek Justh Gyulára, mint ellenzéki pártvezérre. Hogy a Justh vezetése alatt álló függetlenségi csoport mindenekelőtt a hatalom egyedüli birtoklására törekedett, az nem szorulhat bizonyítékra azok előtt, akik a legutóbbi idők politikai mozgalmait elfogulatlan figyelmükkel kísérték. A tény, hogy a párt a hatalmat nem tudta elnyerni, nem változtat a szándékon, az meg, hogy hajótörést szenvedett, inkább a nem egészen szerencsésen beállított körülményeknek, külsőségeknek, mintsem holmi hajlíthatatlan ellenzéki magatartásnak tudható be. Maga Justh is bizony lealkudta v. elalkudta
