Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

dettség elszántságával" odaszegődött Khuen és Lukács mellé, tehát azok mellé, akiknek felfogását a választói reform kérdésében abszolúte perhorreszkálja. Tisza ezen eljárását csak úgy lehet megmagyarázni, ha Tiszában nem is egy, de két fanatikus férfiúnak az egyesülését látjuk. Ő fanatikus ó-liberális és mint ilyen, gyűlöli az egykori disszidenseket

8 képviselő alkotmánypártiakat, gyűlöli addig a határig, ameddig ennek a pártnak mint olyannak érvényesülése lehetséges. Ő tudni sem akart arról, hogy ez új alakulásnak jegesedési pontja az Adrássy-féle frakció legyen — ő ezekkel a disszidensekkel szemben az „elkeseredettség elszántságával" ragaszkodott a régi „Lloyd" klub

9 restaurációjához. Türelme és lenézése az alkotmánypártiak iránt csak addig ment el, hogy megengedte az alkotmánypártiaknak, de nem az Alkotmánypártnak, a csatlakozást, mindekutána gondoskodott arról, hogy Khuenék stb.... előtérbe állításával Andrássy vezérszerepe illuzórikussá váljék. Egyben azonban fanatikus ellenzője az általános és egyenlő választói jognak és hogy ezt az álláspontját Khuenék felfogásával ideig-óráig összeegyeztesse, ezért folyamodott azon gyenge expedienshez, hogy a választói reform ma úgy sem aktuális, ma a normális parlamenti állapotok helyreállítása a fő dolog — a differencia tehát Khuen és közte ma csak akadémikus jelentőségű — aktuálissá csak akkor válhat, ha majd a parlamenti reform megvalósítása „egyszer" napirendre kerül. Khuen viszont, értékelvén Tiszában a fanatikus pártszervezőt és érezvén talán a maga gyengeségét is, akceptálta a „sajátos helyzetet", nem tiltakozott Tisza agresszíven konzervatív irányzata ellen és megelégedett azzal, hogy viszont a maga részéről „hébe-korban szelíden" hangoztassa az általános választói reformhoz való ragaszkodását — kapcsolatban azzal a remény kifejezésével, hogy majd sikerül neki Tiszával az egyetértést helyreállítani. Tisza azonban nem oly régen volt agitacionális útjainak beszédei nagyrészt azokkal a veszélyekkel foglalkoznak, amelyek az általános és egyenlő választói joggal kapcsolatosak, — a veszélyek színezésében felette élénk — így pl. április 30-án Kolozsvárott határozottan kijelentette, hogy az általános és egyenlő választói jog híveitől áthidalhatatlan ellentét válsztja őt el, és hogy azok, akik a radikális reformok hívei, menjenek oda, hol a nemzet ellenségei a magyar érdekek letörésére idegen erőkkel (nemzetiségekkel és szocialistákkal) szövetkeznek. Április 24-én pedig Székely Ferenc igazságügyi miniszter Kőbányán tartott beszédében határozottan kijelentette, hogy az általános, egyenlő és titkos választói jog nem rejthet magában oly nagy veszélyeket, mint azt a konzervatív túlzók állítják, mivel ha az így lenne, úgy bizonyára nem akadna oly magyar kormány, amely ezen reform megvalósítását komoly megfontolása tárgyává tenné. A maga részéről híve az igaz és hamisítatlan demokratikus reformnak. Ily fontos és az összes néprétegeket oly közelről érdeklő kérdésben ily fokú és ily mérvű ellentét csaknem elképzelhetetlen volna, ha ennek ellenkezőjéről nem győzne meg a mai munkapárt, mely hív vezéreként egyrészt a demokrata alapon álló Khuent tiszteli, mely viszont másrészt, mint a párt lelkes szószólóját a konzervativizmusában egyenesen fanatikus Tiszát ünnepli. Ez az ellentét sokkal mélyebben fekszik és sokkal mélyebbre hatol, semhogy azt lehetne képzelni, miszerint egy ilyen lappangó halálos betegséggel terhelten a munkapárt mai alakulatában győztesen állhatná ki az életére várakozó nagy küzdel-