Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
tásokra nem gondolhatott, mert a munkapárt nagyrésze úgyis azt a gyanút táplálja irányában, hogy ő a választások elrendelésével a pártot és irányzatát akarja kicserélni, amitől elsősorban a tiszaisták tartanak. Egy ilyen kísérlet megkockáztatása egyenlő lett volna bukásával, mert a párt többsége, ha kellett volna, úgy „palotaforradalmat" inszcenírozott volna ellene. így tehát egyenesen „életfeltétel" volt Lukács számára a Tiszáékhoz való szoros csatlakozás, ami csak úgy volt lehetséges, hogy ő is belement Tiszáék harcias hangulatába. A helyzet ilyen alakulása után elérkezettnek láttam az időt arra, hogy novemberi programom teljes beváltásával az elnöki állásról már most lemondjak. Lukács próbált kapacitálni, hogy maradjak meg olyformán, hogy szabadságot kérve adjam át a továbbiak végrehajtását az alelnököknek. Ajánlatába persze nem mehettem bele, ha már magát a ténykedést nem vállalhattam. Hasonló kérelemmel fordultak hozzám Tisza barátai is, akik őt méltán féltik a kockázatos vállalkozástól. Tisza azonban egyenesen „áhítozik" ezen honmentő szerep betöltése után és találóan jegyezte meg Lukács, hogy csak szerencsénk, hogy akad olyan ember, akinek „kedve van" az ilyesmihez. Lemondó levelemet tegnap írtam meg és átadtam Beöthynek, hogy a ház mai (20) 205 ülésén olvassa fel. Tegnap este azonban Lukács ismét bizakodni kezdett, megint felmerült a remény Justh pártjának meghasonlása körül, sőt 6 nevet említettek, hogy e reménykedést autentikus színezetben tüntessék fel. Az optimisztikus számítás úgy látszik, megint nem vált be, a ma reggeli hírek szerint a nevezettek közül néhány máris dokumentálta a rá vonatkozó hír valótlanságát, mert pl. Tüdős János (egyike a 6-nak) ma már aláírta a technikai obstrukció egyik dokumentumát, a zárt ülést kérő ívet. A híresztelésnek kézzelfogható eredménye csak az lesz, hogy a harc proklamálását megint máról holnapra halasztották, ami nem szól a munkapárt átgondolt taktikája mellett és az ellenzék részéről kétségtelenül úgy fog magyaráztatni, hogy dacára a történelmi középosztály harci lármájának, a vezérek úgy gondolkoznak, hogy „qui habét tempus, habét vitám" 206 , hátha történik valami. Épp most értesültem Beöthy néhány sora által, hogy a „Generalstab" úgy döntött, miszerint lemondásomat csak holnap fogják publikálni és ezt az ellenzéknek is tudomására hozták. Az ilyen temporizáció, hacsak nem rejlik mögötte komoly béke lehetősége, nem alkalmas a munkapárt pozíciójának a megerősítésére és ha így haladunk, úgy a fiaskó annál valószínűbb lesz. Sajátos és érdekes Andrássy pozíciója. Tudvalevő, hogy a mai áldatlan állapot felidézésében igen nagy felelősség terheli Andrássyt, aki az elmúlt nyáron, ha nem is direkte, de mindenesetre szankcionálta a Justhék által megkezdett irtóháborút. Hogy ennek a háborúnak a kimenetelét miként képzelte Andrássy, azt nem tudom, de hogy a fejleményekben keservesen csalódott, azt ma már legszélsőbb szatellitái is koncedálni kénytelenek. A főúri sportból végzetes és plebejus izű háború lett és amikor már Andrássy észrevette a veszélyt, késő, helyrehozhatatlanul késő lett. Megnyilatkozik ez abban a szánalmas és tehetetlen szerepben is, amelyet Andrássy most játszik, főleg azóta, hogy ő, aki Khuent nem támogatta, amikor mint 67-esnek kötelessége lett volna, a tél folyamán felcsapott „békeközvetítőnek". De ebben sem volt
