Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

elhatározása szabadságát Tisza István egyénisége korlátozza. Amikor Apponyi beszédével a békés megegyezés lehetőségét körvonalazta, kötelességemnek tar­tottam Khuent nyomban informálni. Ez utóbb igen célszerűnek látszott, mivel az egykori „ószeresek" Apponyi és Andrássy iránt táplált antipátiájukból kifolyólag nem fogadták rokonszenvesen Apponyi propozícióit, és azokból inkább a „negatívumot", mint a tárgyalható pozitívumot gubózták ki. A kor­mány tagjai egyébként inkább a békére voltak hajlandók, így pl. Serényi és Hazai. Lukács eleinte tartózkodó volt, ő a békét más irányban kereste volna, de utóbb ő is a „békebarátok" sorába lépett. Főleg miután nem látta kizártnak az egyezkedések során a Justh-párt sorainak megingását. Tisza szokatlanul békülékeny volt és különösen szívesen látta volna a Justh-párt izolálását, mivel ebben a konzervatív elemek erősbödését sejti. Khuen eleinte a szokott modorában kezelte a kérdést és úgy nyilatkozott, hogy a tárgyalások folyamán engedményekre hajlandó, ha a véderőjavaslat tár­gyalása csakugyan megkezdődik. Ezzel szemben utaltam azokra a tényleges propozíciókra, melyeket Apponyi tett, s amelyek elfogadásától tette függővé a további harc „mikéntjét" is. Figyelmeztettem Khuent, hogy kívánatos és szükséges a véderővita első napján precízen nyilatkoznia, mert különben a harc „teljes erővel és kooperálással" megindul. Márpedig a harcban újra összeforrott pártokat utóbb elválasztani kivihetetlen lesz, főleg Apponyi és Kossuth egyé­niségét ismerve. Ugyanezt az álláspontot képviselte tudomásom szerint Tisza is, úgyhogy Khuen belement abba, hogy az Apponyi-féle propozíciókat megfon­tolás tárgyává tegye. Ezt a célt szolgálta a miniszterelnök január 27—28-án Bécsbe történt utazása is. A király előtt megjelenve az Apponyi-féle propozí­ciók alapján referálhatott. Ettől az audienciától egyesek már végleges, döntő eredményt vártak, noha jelenleg egy „végleges" elhatározás csakis negatívum lehetett volna, azaz a király előzetes elzárkózása a megindítandó tárgyalások elől. Hála Istennek, ez nem következett be, ellenkezőleg Khuen azzal tért vissza, hogy immár a király tudo­másával az ellenzékkel tárgyalásokba bocsátkozhat. Annyit említett előttem Khuen, hogy a király nem zárkózik el egy olyan megegyezés elől, amely meg­egyezés anélkül, hogy a véderő lényegét tárgyalná, mégis az ellenzék megnyug­tatásával a 10 év óta vajúdó kérdés megoldását egyszerre megkönnyítené. Erről beszélt Khuen Stürgkh miniszterelnökkel és Auffenberg hadügyminiszterrel is. Úgy látszik eredménnyel, mert mint Khuen monda, Stürgkh belátta azt, hogy a véderójavaslatok magyarországi letárgyalása nagyban siettetné az osztrák törvényhozás munkáját és ellensúlyozná az osztrákok „magyarellenes bornirt­ságát". Auffenberg megnyugvással hallgatta Khuen fejtegetéseit és spontán felajánlotta, hogy ő majd a trónörökös aggályait fogja eloszlatni. Auffenberg megjuhászkodása annyiban is megnyilvánult, hogy Khuen bécsi útja óta a bécsi sajtó hangja is sokkal szelídebb, egyenlőre tartózkodnak a vészharangok kon­gatásától, mivel egy vékonyka kilátás van arra, hogy a magyar nemzet mini­málisra redukált igényei a véderő kapcsán úgy-ahogy elismertetésre találjanak. A „Neue Freie Presse" a minap (jan. 26—27.) nagy lármát csapott amiatt, hogy az embléma és zászló kérdés rendezéséről ismét szó van. Hát igazán azt hitték az osztrákok, hogy a kilences program ezen része örök időkre el van te-

Next

/
Oldalképek
Tartalom