Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

komoly harcban megbízhatatlan és puha gerincű) „fezőr" lelkiismeretlen handabandájától. Ha szükséges, úgy érvényesülnie kell az állam teljes hatalmának — beteg szervének (a parlament) ellenére is. [...] Bár Andrássy indokoltnak találja az ellenzék magatartását, én nem láthatok enyhítő körülményeket, és részemről bűnösség szempontjából odaállítom a mai ellenzéket az 1905. évi drabantok mellé. Azok a buta beszédek, mintha az ellenzék képviselné az igaz „többséget", arra sem érdemesek, hogy komolyan foglalkozzunk velük, mert aki ilyeneket állít, az vagy analfabéta mindabban, ami a politikai és az államtudományokra vonatkozik, v. pedig egy lekiismeretlen agitátor, aki mások tudatlanságának kihasználásával akar „babérokhoz" jutni. Hason kategóriába esik az a frázis is, hogy ez az utolsó obstrukció, mert ha egyszer behozzuk az általános népakaratot kifejező választói jogot, úgy nem lehet többé az obstrukciónak sem létjogosultsága, és ezért a házszabályok szigorításával véget kell vetni az obstrukcionális kísérletnek. [...] * A technikai obstrukció aug. 18-án újabb tápot nyert. A „Nap" című bulvárlap ugyanis aug. 18-án (a király születésnapján) egy gyalázatos vezércikket hozott, amelyben az ősz királyról a legnagyobb tiszteletlenség hangján emlékezett meg. A tisztességes és némiképp jó ízlésű közönség, hála Istennek, sohasem vállalt közösséget a „Nap" című szennylappal, és abszolúte nem törődött azokkal a minősíthetetlen cikkekkel sem, amelyekkel a „Nap" a közéletet és a közélet tényezőit „letárgyalni" igyekezett. A „kolportázs" jogának (kedvezményének) birtokában a „Nap" olvasóközönségét csak az utcán kereste és ehhez képest hangja is olyan volt, hogy az a legdurvább lelkű utcai csirkefogót is kielégíthette. Az aug. 18-iki cikk azonban már oly mérvben sértette meg a jobbérzésűek gondolkodását, a nemzet hagyományos lojalitását, hogy a miniszterelnök elérkezettnek látta az időpontot arra, hogy a „lappal" szemben fellépjen. És ezért elrendelte, hogy a Nap aug. 18. példánya elkoboztassák, a sajtóügyi eljárás a szerző (Kalmár) ellen megindíttassék, egyben pedig helyeslőleg vette tudomásul a székesfőváros polgármesterének abbeli intézkedését is, amellyel a polgármester — hivatkozva a fennálló és érvényben lévő rendelkezésekre — a „Naptól" az utcai elárusítás (kolportázs) engedélyét megvonta. Természetes, hogy a miniszterelnök intézkedése nyomán nagy „műfelháborodás" támadt nemcsak a „jogaiban veszélyeztetett" sajtóban, hanem a parlamentben is. Néhány napig úgy tárgyalták a „Nap"-on megesett sérelmet, mintha alkotmányos szabadságunk végveszedelemben forogna, és feledve a különbséget, amely a sajtószabadság és a sajtószabadsággal való visszaélés közt fennáll, úgy beszéltek a Nap nagyon is kiérdemelt megrendszabályozásáról, mintha a kormány csakugyan útját állotta volna a gondolatok szabad terjesztésének. Pedig ez utóbbi persze még a „Napra" sem következhetett be, hisz a „Nap" ma még szaftosabb cikkeket közöl, mint anakelőtte és a korlá-