Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
hátra, mint az „ellenzék" terén megvalósítani azt a „koncentrációt (fúziót)", amelyet a koalíció kebelén belül létrehozni próbált, s mely a 48-as Alkotmánypárt neve alatt hivatva lett volna a végleg „kormányképesekké" átvedlett 48-asokat a régi 67-esek posszibilis „mohikánjaival" egy táborba egyesíteni. Ami a kormánypárton nem sikerült, az lehet, só't valószínű, hogy az ellenzék szabadabb mozgási terrénumán sikerülni fog, persze Andrássyra nézve azzal a lényeges hátránnyal egybekötve, hogy pártja azóta megszűnt, s hogy megmaradt „különleges hívei" között is többen vannak, kik vezérük mai politikájával egyet nem érthetnek. Ezek között elsó'sorban Széli Kálmán. Széli tudvalevőleg, pro foro interno, egy percig sem szűnt meg orthodox Deák-párti lenni. Az ú.n. nemzeti küzdelemben nem vett részt és törekvése mindig oda irányult, hogy a válságból a dualisztikus formát lehetőén sértetlenül mentse ki. És csak miután a koalíció mint kormányzati párt megbukott és e koalícióban az Andrássy vezetése alatt álló egykori disszidens szabadelvűek, mint 67-es Alkotmánypárt részt vettek, csatlakozott Széli is e koalícióhoz oly formán, hogy az Alkotmánypártnak elnöke lett. De hogy Széli csak egy percig is szem elől tévesztette volna a Deák nevéhez fűződő politikát — ez a feltevés épp oly kevéssé felel meg a valóságnak, mint az a feltevés is, mintha Széli csak egy percig is rokonszenvvel viseltetett volna a 48-asok és az azok által inaugurált „gyakorlati politika" iránt. Négy éven át elégszer volt alkalmam Széli nézeteit a helyzetről és az emberekről hallani és mondhatom, hogy sokszor volt alkalmam hallani azt is, hogy a koalíció politikája szerencsétlen, mert nélkülözi azt a stabilis alapot, amelyen Magyarország fejlődése 38 éven át biztosítva látszott. Bár Andrássy személye iránt a legnagyobb szeretettel viseltetett, mégsem mondható Széli A. pol. irányzata teljes részesének, így sohasem helyeselte a 48-asokkal való fuzionális kísérleteket és azokat legfeljebb csak mint szükséges rosszakat akceptálta; Előtte mint kívánatos végcél tulajdonképp mindig a tiszta 67-es politika restaurációja állott —• persze Andrássy vezérlete és az ő patronázsa alatt. A két év előtt beállott betegeskedése azután bénítólag hatott az ő elhatározó (irányító) képességére is, úgyhogy különösen a koalíció bukását követő nehéz időkben nagyban nélkülöztük benne a céltudatos áttekintő elhatározást. Ő mindenben menazsirozta Andrássyt és csak nehezen tudott megválni attól a kedvenc eszméjétől, hogy Ducija legyen a nemzet vezére — Ő meg a vezér tanácsadó apja. Andrássyra azonban hatást gyakorolni már nem tudott és így nem maradt számára egyéb, mint szokott bőbeszédűségével védelmezni Andrássy lépéseit akkor is, amidőn azok ellentétben állottak Széli céljaival és inveterált nézeteivel. így lett Széliből egy „homme á coté", 129 különösen a múlt évi választások óta, amikortól Andrássy ellenzékieskedése mindinkább kidomborodni kezdett, így tudom, hogy sehogy sem találkozott Széli helyeslésével Andrássy tavaly nyári interjúja sem, mert Ő egyrészt ma is híve az állami közigazgatásnak, másrészt meg helyteleníti a katonai kérdések nemzeti posztulátumokkal való „agitatorius" egybekapcsolását. Ha Széllen állott volna, úgy már régen a munkapártban lenne az Andrassyval kintmaradt csoport is, hisz az öreg úr „ad personam" annyira a munkapárttal érez, hogy rendes szavajárása — „mit
