Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
órát igénybevevő beszédben az antiszemitizmus csíráit tőle telhetően melengette. Párhuzamosan halad ezzel az antiszemisztikus hajlandósággal az erősen felekezeti nevelés is, amely a most serdülő ifjúságunkat — sokban a főhatóság patronázsa alatt — felekezetiesen gondolkodó és felekezeti harcra kész polgárokká kívánja nevelni. E tekintetben határozott és súlyos felelősség terheli Apponyit, aki minden kiválósága dacára sem tudott győzedelmeskedni azok felett az érzelmek felett, amelyek helyén lehetnek bárhol máshol, de nem a magyar közoktatásügy felelős vezetőjénél. Emlékezzünk csak a Barkóczy-féle esetre, 123 amely a koalíciós éra alatt meglehetősen port vert fel — és amely mintegy aposztrofálta azt a szűkkeblű felekezeties szellemet, amely Barkóczyt mindenekelőtt jellemzi és amely szellem nézetem szerint egyenesen inkompatibilis azokkal a feladatokkal, amelyek a középoktatásügy vezetésével egybeforrottak. Támadták is ekkor Barkóczyt és sokan igen nyomatékosan kívánták Apponyitól, hogy Barkóczyt helyezze át más osztályra, mivel még sem tűrhető, hogy az álljon középiskoláink élén, aki felekezeties felfogásból nemcsak hogy titkot nem csinál, de azzal tapintatlan módon demonstrál is. (Tüntető ülvemaradás egy polgári házasságkötés komoly aktusánál.) Ámde Apponyinál eró'sebb volt a jezsuita nevelés emléke, minthogy helyteleníteni tudta volna Barkóczynál azt, amit pedig a magyar állam egyik szentesített törvénye lekicsinylésének nevezhetünk. Minden támadással szemben is tartotta Barkóczyt, akit ezzel intoleranciájában meg is erősített. Ezért kockáztattam tehát azon állításomat, hogy ifjúságunk felekezeties irányzatú nevelése részben a főhatóság patronázsa alatt történik. Zichy János Barkóczyt Apponyitól vette át, érthető tehát, hogy Zichy már politikai múltja miatt is feszélyezve volt Barkóczyval szemben. Mert bár Zichy mindenkor azon volt, hogy türelmes és liberalizmusra törekvő irányzatával a nevéhez fűződő kételyeket eloszlassa, ámde másrészt Zichy önmagát sem tagadhatta meg. Azt, hogy Zichy hívő és jó katolikus, ezt néki hibául nem róhatja fel senki, aminthogy 1 V 4 évi miniszterkedése alatt egyetlen egy esetben sem feledkezett meg arról az elfogulatlanságról, amellyel tárcája ügyeit vezetni és ellátni tartozik. Barkóczy azonban továbbra is a közoktatásügyi osztály élén maradt és ezzel, ha akaratlanul is, de tápot adott annak a gyanakvásnak, amellyel az ún. liberálisok az egykori néppárti Zichy miniszteri működését állandóan kísérték. Végre a néppárt perfidiája 124 is közrejátszott abban, hogy Zichy pozícióját megnehezítse, mely perfidia főleg abban nyilvánult meg, hogy minden lehető alkalmat felhasznált arra, hogy Zichyben a jó katolikust ünnepelje és ezáltal a szabadgondolkodók előtt diszkreditálja. Kapva kaptak az alkalmon akkor, amidőn Zichy a kultúr budget tárgyalásának első napján egy nagy, programszerű beszédet mondott, mely beszéd egy nem mindenképp szerencsés egyvelege volt a hazafias jelmondatoknak és a keresztény „kultúr" hitvallásnak. [...] Növelte e beszéd szerencsétlen hatását a megindult széles medrű kultúrvita, amidőn mindinkább kifejezésre jutott az az elfogultság, amellyel kongregacionisták és szabadgondolkodók az igazi liberalizmus megsértésével egymást vádolták és heteken át szapulták. Most már odáig fajult a dolog, hogy itt szép szólamokkal dolgozni többé
