Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912

kapcsolatosan előterjesztendő katonai büntető perrendtartás reformjánál a magyar államiságnak, mint bírói felsőbbségnek összes attribútumait — így a nyelv kérdésében is — számunkra biztosítsa. Turomásom szerint — bár még egyes nehézségek vannak —-, kilátás van arra, hogy a magyar jogos álláspont itt érvényesüljön, azaz hogy sikerülni fog a kormánynak megküzdeni azzal a felfogással, amely á la Tallián a katonai vonatkozású kérdésekben az állami felsőbbségről tudni nem akar, amely előtt még mindig ott áll az „oberstaat", a „Reich" fogalma, amelyen belül csak különböző néptörzsek és nemzetiségek által lakott területeket, mint nem szuverén államokat ismer, és épp ezért azt az álláspontot hangoztatja, hogy a birodalmi egységgel adott koncessziók egyoldalúak nem lehetnek, hanem csupán az egységes birodalmat alkotó nemzetiségek (néptörzsek) valamennyiére terjedhetnek ki. Az „ungarische Staats sprache"

101 ezek előtt a centralista urak előtt úgy látszik épp annyira „terra in cognita", 102 mint amilyennek Tallián Béla előtt is lenni látszik, azzal az egy lényeges különbséggel, hogy míg amazok osztrákok, és mint az osztrák összbirodalmi eszmény mohikánjai harcolnak a magyar szuverén államiság ellen, addig Tallián Béla nemcsak hogy magyarnak született, de egyúttal a magyar közéletnek egyik — külső megjelenésében legalább — jelentősebb tényezője. Márpedig bárhogyan gondolkodnak az osztrák centralisták, föderalisták és a magyar „Talliánok", az az egy bizonyos, hogy az egész véderőreform sorsa épp attól látszik ma függőnek lenni, hogy vajon sikerül-e a kormánynak a maga álláspontját — teljességében — érvényre juttatni és sikerül-e, szemben azokkal a nagy áldozatokkal, amelyek a nemzetre haramiának, a nemzeti jogok elismerését is biztosítani ott,

103 ahol ezen jogoknak elismerése nem koncessziót, hanem egyenesen kötelességet jelent. Egy szép és jelentős sikert a kormány mindenesetre feljegyezhet a maga javára, azt ti. amelyet a hadügyi (tengerészeti) iparszállítások és megrendelések — kvóta szerinti — felosztása tárgyában az osztrák szűkkeblűséggel szemben kivívott. Hosszú harcok, nehéz tárgyalások előzték meg a magyar jogos érdekeknek ezen elismerését is és már 1904-ben a Tisza kormány volt az, amely ezen nehéz és reánk nézve igen fontos kérdésben az első, mégpedig döntő sikert kivívta. Az 1904-ben kötött megállapodások szolgáltak alapjául annak a specifikus megegyezésnek, amelyre a koalíciós kormány (Kossuth, Szterényi) a hadügyi kormányzattal jutott, úgyhogy Hyeronimi csak az előzetes megállapodások szellemében járt el és azokat hajtotta végre akkor, amidőn a folyó évben a nagy hadügyi (tengerészeti) megrendeléseknél a magyar ipar kvóta szerinti részesedését a végösszegben számunkra biztosította és lekötötte. Az osztrák pártok közül — persze elsősorban a keresztény szocialisták (kvázi pl. az osztrák néppárt) voltak azok, akik ebből a jogos és természetszerű dologból nagy graváment csináltak, úgyannyira, hogy néhány napig úgy látszott, mintha az osztrák delegáció végleges magatartása ettől a magyar jognak az elismerésétől vagy kijátszásától függne. Az osztrák keresztény szocialista keresk. miniszter Weiskirchner napokig itt volt Budapesten és szakadatlanul konferált pártjával és Hieronymivel, egyidejűleg pedig az osztrák lapok, elsősorban persze a keresztény szocialista „Reichs Post"

104 mindent elkövettek, hogy a magyarok „túlzott" követeléseivel szemben az osztrák ellenállást és