Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)
Návay Lajos politikai jegyzetei 1910—1912
melyek híján, vagy elégtelensége esetén is, az állami biztonság veszélyeztetve látszanék. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, a katonai terhek és áldozatok elbírálásánál lehetetlen más konklúzióra jutnunk, minthogy azok az áldozatok és azok a terhek, amelyek az adott nemzetközi helyzetben állami biztonságunk fenntartása és megvédése szempontjából szükséges, elviselhetetleneknek és kárbaveszetteknek csak azoknak látszhatnak, akik mai állami szervezetünk ellen állást foglalva az állam feladatait és az államot alkotó polgárok érdekeit oly irányban keresik, ahová őket mint pozitív és reál politikusok követni nem tudjuk és nem is akarjuk. A delegációk, nagyon helyesen, erre a reális álláspontra helyezkedtek akkor, amidőn felhivatva arra, hogy az elébük terjesztett budgetek felett nyilatkozzanak, nyilatkozatukban és elhatározásukban nem a (o. h.) 99 , hanem a tények és a ténybeli kötelességek felismeréséből indultak ki. Ami „speciálisan" nemzeti felfogásunkat illeti, amely igen sokszor oly módon jut kifejezésre, hogy szívesen hoznánk áldozatot a haderőnek, ha ez a haderő a mienk, — ha ez a monarchia a mi érdekünkben álló és fenntartandó lenne, ámde idegen érdekekért, idegenek „nagyhatalmi hóbortjáért" nem szabad új és nagy áldozatokat hozni, megjegyzésem (amint ennek már temesvári programbeszédemben is kifejezést adtam), hogy az, aki az 1867. XII. t. c. kiegyezési alapján áll, ilyen tételeket nem állíthat fel, mert ezzel homlokegyenest ellentétbe jut azokkal az alapelvekkel, amelyek a kiegyezésben kifejezésre jutottak és megoldásra találtak. A monarchia nagyhatalma éppoly folyamánya az 1867-iki kiegyezésnek, mint ahogy a magyar állam szuverenitása az — és teljesen hamisan interpretálja a 67-iki szellemét az, aki mint e kiegyezés híve folytatni akarja azt a gravaminális politikát, amelynek kiindulási pontját a magyar állam mai szuverenitásának tagadása képezi azáltal, hogy a közös ügyek tárgyalásánál nem abból indul ki, miszerint a mai monarchiát a magyar állam szabad elhatározása hozta létre és tartja fenn, hanem abból az alárendeltségi kényszerviszonyból, amely az állami felsőségnek feltétlen tagadása. Ezen nézetem kifejtésében nem tarthat vissza azon körülmény sem, hogy fiatal éveimben én is a „Nemzeti Pártnak" voltam híve, annak a pártnak tehát, amely fokozatosan előkészítette a talajt azokra az átalakulásokra, amelyek az elmúlt években oly komoly konfliktusokra vezettek. A haladás előfeltétele a tanulás és bizonyára nincs afelett mit restellkednem, ha nyíltan elismerem, hogy igenis szükségem volt az utóbbi évek tapasztalataira, igenis szükségem volt a komoly tanulásra, hogy tisztultabb nézetekkel ítélhessem meg államjogi és politikai helyzetünket — egyszóval, hogy elég erős, mert képzett lehessek azokkal a jelszavakkal szemben, amelyek csábját különösen fiatalságunk fogékonyabb éveiben könnyen megérezzük. A 39 éves férfiúnak nincs tehát afelett restellkedni valója, hogy több tekintetben rektifikálta a 20—22 éves ifjúi ábrándjait. Magyarország nagy és vitális érdekeit a monarchia nagyhatalmi állásával és tekintélyével egyeknek tudva, nemzeti jövőnket és haladásunkat csakis abban a keretben látom és találom, amely Magyarországot is részévé teszi a közép-európai nagyhatalmak politikájának —, de épp ezért megszabja
