Gilicze János - Vígh Zoltán: Návay Lajos politikai jegyzetei 1910-1912 - Dél-Alföldi évszázadok 2. (Békéscsaba - Szeged, 1988)

igazgatásában és politikai életében.

7 Az esküdttől a főispánig szinte minden tisztséget betöltöttek nemzedékei. Más nemes családokkal összefonódva alkották a nemesi önkormányzat testületeit, biztosítva nemesi előjogaikat és a kizsákmányolás formáit. Ez a réteg — némi polgári elemmel felhígulva — 1849 után is megtartotta vezető szerepét a közigazgatásban és a politikai életben. A Návay-család haladó vonása a 48-as hagyományok tiszteletében gyökerező liberalizmus volt, amelyet Návay Sándor (1832—1864) és Návay Tamás (1815—1879) alapozott meg. Návay Sándor 1848/49-ben Damjanich, majd Leiningen segédtisztje volt, s ez utóbbi oldalán az elsők között jutott be a visszafoglalt budai várba. A bukást Komáromban érte meg, ezért mentesült a büntetés alól. Haláláig megfigyelés alatt tartották viszont, amit Magyarország királyi helytartójának 1861-ben kelt rendelete is bizonyít: „Csanád vármegye főispáni helytartójának, Makón. Hitelt érdemlő forrásból arról értesültem, hogy a Tiszavidéken szabadcsapatok szervezése volna szándékba véve, hogy azok, azon esetre, ha netán Kossuth az emigratio élén a jövő tavaszon Magyarországba betörne, rögtön rendelkezése alá bocsáttassanak. Azon egyének közül, kik a tett pillanatában ily szabadcsapatok élére állani, s azokat rendeltetésük helyéig vezérelni szándékoznának, s kik ennél fogva már is az úgynevezett szegénylegények soraiba újoncoznak, valami Návay Sándor Makón lakozó egyén említtetett fel. Felhívom tehát méltóságodat, miszerint ez adatok alapossága iránt minden feltűnés nélkül biztos tudomást szerezve, az eredményhez képest saját megyéje között intézkedni, engem pedig a tapasztalatokról értesíteni szíveskednék..."

8 A félelem Návay Sándor harcba indulásától azonban alaptalan volt. Úgy halt meg 1864-ben, hogy nem ölthette magára újra honvédtiszti egyenruháját. Még jelentősebb 48-as szerephez jutott a család másik ágán Návay Tamás (1815—1879). Már egészen fiatalon Csanád megye tb. aljegyzője, később főjegyzője, majd táblabírája lett. A reformkor szelleme, amely Csanád megyében az elsők között lelt táptalajra, Návay Tamást is hatalmába kerítette. Csakhamar olyan tekintélyt vívott ki magának, hogy az 1839—40. évi országgyűlésen már mint a megye követe vehetett részt. Hazatérése után rövidesen az alispáni állásra választották meg. A szabadságharc idején már mint fősipán küzdött elveiért, szóval, tettel, vagyonával. Amikor a szabadságharc elbukott, Návay Tamás is a hazafiak sorsára jutott. Elfogták, elítélték és évekig börtönben tartották, sőt 1851-ben vagyonát is elkobozták. Felesége két kiskorú gyermeke nevében — gróf Almássy Móric rokona segítségével — visszakönyörögte a birtokot, de az a kiegyezésig nem állhatott Návay Tamás nevén. Amikor szabadságát visszanyerte, visszatért Földeákra. Háza az önkényuralom éveiben találkozóhelye lett a hazafiaknak. 1861-ben a vármegye képviselője lett, majd a kiegyezés után az 1849-ben kényszerűen elhagyott főispáni állást ismét elfoglalta.