Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)
I. A régió természeti földrajza a középkorban
zálható Almaszeg 182 valamint a Vizes pusztájaként emlegetett Almatelke. 183 Vadkörtések létére az alábbiak utalnak: A Murony tájékán lévő Körtvélyesértó, 184 a Hódmezővásárhelytől nyugatra a körtvényesi Tisza-holtág mellett lokalizálható Körtvélyes 185 és a város déli határában lévő Bodgorzsája. 186 Békéscsaba határleírásakor említik a Szílváshátat. 187 A Maros partján Szemlak (ma: Semlak, Románia) mellett jegyezték fel Diós(d) 188 nevét. Epres illetve Eperjes 189 a középkori Zaránd megyében lokalizálható, egy másik Eperjes 190 Arad vidékén a Maros mellett feküdt, Medgyesegyháza 191 pedig bizonyára a tájékán elterülő meggyesről kapta a nevét. A hátsági részen feküdt a Kígyós és Fövenyes között említett Szilashát, 192 és a Középkori Zaránd megyében levő Földvár melletti Cserfalva 193 is minden bizonnyal erdőre vagy ligetes facsoportra utal nevével. A fás, erdős területek közül nem tudtunk nyomára akadni Esküdtfa 194 és Fatelek 195 helyének. Ha erdő kevesebb is, több bokros liget törte meg a löszhát füves pusztaságát. A bodzások közül háromnak a neve maradt fenn az oklevelekben: a Sikló (ma: SJcláu, Románia) és Kevermes közötti Bazyastelek, 196 a Csanád megyei Bodzás 197 és a mai Medgyesbodzás 198 neve. Hasonló bokros hely nevét őrzi a Tótkomlós és Orosháza között lokalizálható Monyorósfecskés 199 neve is. Ugyanerre a helyre vonatkozhat a Monyarósegyház 200 elnevezés is. A Zaránd megyei Somos 201 a Csanád megyei Kökényes 202 valamint a határjárók által Fábiánsebestyén és Ecser között megjelölt Rekettyés 203 is hasonló indíték alapján kaphatta nevét. Bozótos területre utal a Kürtös (ma: Curtici, Románia) és Zimánd-Újfalu (ma: Zimandu nou, Románia) között lokalizált Tövisegyház 204 és Tövisesszék 205 neve is, amely utóbbit Murony határjárásakor örökítették meg. Amint felsorolásunk mutatja, régiónkban nem pusztán a galériaerdőkre szorítkozott az erdős terület, a löszhát sem volt teljesen fátlan sztyeppe vidék. Bár a neolit kortól fogva antropogén hatásokra jelentősen csökkent az erdős helyek száma, belőlünk a középkorban is megmaradt néhány, és ennél is gyakoribb volt a bozótos, bokros helyek száma. A kor embere termelő eszközeinek alacsony színvonala következtében még nem volt képes jelentősebb természetalakító tevékenységet kifejteni, elfogadta a föld ajándékát, legfeljebb — ameddig lehetett — kihasználta, kizsarolta a természetet, vagy alkalmazkodott hozzá. A Körös—Tisza—Maros köz emberének megélhetésében mindig fontos szerepet játszott az állattenyésztés. Éppen ezért nem véletlen, hogy csak elvétve találtunk birtokadományozásról, adásvételről szóló oklevelet, amelyben ne esett volna szó az illető birtok vagy birtoktestek tartozékaiként rétekről, kaszálókról. Néhánynak a nevét is feljegyezték, vagy helynévben maradt fenn emléke. Ilyen volt a Pél (ma: Pilu, Románia) tájékán
