Blazovich László: A Körös-Tisza-Maros-köz középkori településrendje - Dél-Alföldi évszázadok 1. (Békéscsaba - Szeged, 1985)

I. A régió természeti földrajza a középkorban

Gyáli Kakas család nevét rejti magában), a Királyhegyesi-ér és a Cservölgy nevének írásos nyomára nem találtunk.

21 A Körösök mellékágai közül mindössze a Hármas-Körös mellékágát, a Kurcát említik forrásaink. A Kurca

22 — 40 km hosszú, kanyargásaiban a Köröshöz hasonlító folyó — a Hármas-Körös torkolata előtt egy kilométerrel ágazott ki, és Mindszentnél ömlött a Tiszába. Állandó vízfolyás volt, amely a Veker és a Kórógy vizét is felvette. A Körös—Tisza—Maros köz síkját az említetteken kívül számos apróbb ér szabdalta. Részint a már említett jelentősebb vízfolyások oldalágai voltak, részint az ártéri területen elhelyezkedő tavakat, pangó és álló vizeket kapcsolták össze, illetve szállították vizük egy részét az ár lefolyása után a folyóba vissza. Az utóbbi szerepét töltötte be az Erdőhegy (ma: Pádureni, Románia) melletti Fekete-ér és Hosszú-ér,

23 a középkori Fövenyes tájékán lévő Kút-ér tó,

24 a Nagy-ér,

25 a Zortus-ér

26 valamint a Lencsés-ér.

27 Hasonlóképpen az ártéri vizek elvezetésében játszott szerepet a Murony tájékán lokalizálható Körtvély-ér tó,

28 a Gyoma környékén fekvő Sáros-ér,

29 a Flódmezővásárhely vidékén lokalizált Katra-ér,

30 Sas-ér

31 és Tére-ér.

32 Az eddigieknek megfelelő szerepe lehetett a mai Békéscsaba északkeleti határában a Sikondszeg

33 folyónak, valamint a Lencsés-érnek,

34 amely Csabától északra volt található. Nevéből következően inkább állóvíz, talajvíz állhatott benne, és csak nagyvizek esetén szolgált levezető csatornaként. A Széles-ér,

35 amelyet a határjárók Csabától nyugatra lokalizáltak, feltehetően egyik Ős-Maros meder oldalágaként működhetett. Ugyanebbe a típusba tartozhatott a Mácsa (ma: Macea, Románia) tájékán lévő Horgas-ér

36 és a Galsa (ma: Gal§a, Románia) melletti Pogány-ér.

37 Lokalizálási nehézségek miatt az Oltvány-ér

38 típusát nem tudtuk meghatározni. Az egyes vízfolyások típusait természetesen mereven elválasztani nem lehet; egyrészt mivel összefüggésben álltak egymással, másrészt mivel gyakran hasonló funkciókat is elláttak, pl. nagy árvizek és esőzések esetén a feltorlódott vizek elvezetése. (Mivel térképünkön csak az oklevelekben fellelt adatokat jelöljük, számos ér tavakba, erekbe torkolási helyét nem tudtuk feltüntetni.) Az ártéri, rétségi területek vízrajza a folyóközelségből adódóan jóval gazdagabb mint a löszháté, mezőségé, bár ez utóbbi mélyedéseiben, a lefolyástalan területeken, is kialakultak álló és pangó vizek, de gyakoriságuk jóval ritkább volt. Az élővíz, valamint az ártér vízrendszere között a víz a közlekedő edények elve szerint az ereken és fokokon át áramlott oda és vissza a főfolyó vízállásától függően. Az árvizek lefolyása jóval lassabban ment a mainál a kisebb esés miatt. A vázolt helyzet valóságát a középkorból ránk hagyományozott számos tó és fok neve bizonyítja. Az Ásványtó

39 és Halastó

40 Szarvatói északra, a