Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

A NEMESI VÁRMEGYE

említett felek közt peres földek, rétek, nádasok és más haszonvételek területére a város és az említett birtokok határszomszédai, valamint András bíró, Delchogh György, Literátus Máté és Szeged városunk többi esküdtje, számos más polgára, hospese és lakosa, nemkülönben a nevezett István fia Mihály jelenlétében kiszállt, s magát a várost és magukat a birtokokat először a két fél útmutatásával végig be­járta. Ám a felek ezen határjárás során mindenben más nézeten voltak, és egymás­nak ellentmondottak, semmiféle határigazoló írásos bizonyítékot a helyszínen nem terjesztettek elő, s arra hivatkoztak, hogy ilyennel nem is rendelkeznek; ezért előbb más derék nemes férfiakkal együtt a felek határbemutatása során vitásnak maradt földeken, réteken és más haszonvételeken a két fél egyetértésével és jóakaratú bele­egyezésével bizonyos előzetes elhatárolást eszközöltek, és a felek jussait egymástól az alább leírt határokkal oly módon választották és különítették el, hogy először ehndultak bizonyos két határjeltől, amely már régóta áll nevezett Szeged városunk és a Szőreg birtok közt egy Sylowzylewer nevű meder mellett, majd áthaladva a medren déli irányba mentek egyenesen, és egy mezőn, amely nádasok közt fekszik, felállíttattak egy határjelet; innen továbbmentek délnek hasonlóképp egyenesen, és átkelve némely nádasokon egy út mellett egy másik határjelet állíttattak fel; innen továbbra is délnek tartva egy Chylye nevű nádas ingovány mellett két határjelet állíttattak: egyiket délről a nevezett Szentiván birtok számára, a másikat északról Szeged városunk számára választóul; e két jeltől pontosan nyugati irányba fordul­va jókora távolságot tettek meg az említett ingovány mellett, és egy rónás területen egy határjelet állíttattak, ettől jó darabot előrehaladva és átkelve egy úton eljutottak egy Kweszeghfoka [Kövesszegfoka] nevű holtághoz, amely a Tiszából ágazik el, s itt az út és a nevezett ág mellett ugyancsak állíttattak egy határjelet; innen továbbmen­ve az említett nyugati irányba eljutottak egy füzeserdő széléhez, illetve a Tisza part­jánál, helyesebben révjénél levő fűzfák széléhez, s itt, az említett erdő szélénél, nem messze a Tiszától két, földből való határjelet állíttattak, egyet északról Szeged vá­rosa számára, a másikat délről Gyála birtok számára választójelül. Miután ez így megvolt, a fentnevezett felek ezen jussait a felsorolt határok felállításával egymás­tól elkülönítetten a nevezett feleknek átadta, illetve meghagyta örök jogon birtokul és tulajdonul, idegen jogok sérelme nélkül. Miután megbízottunk ezen elkészült jelentését megkaptuk, és megállapítást nyert, hogy nevezett megbízottunk a mon­dott időpontban kiszállt az említett felek közt a fentiek értelmében akkor vitatott és felsorolt földek, rétek és más haszonvételi jogok helyszínére, és azokat a fentebb felsorolt határok megvonásával maguknak a feleknek fentebb leírt beleegyezése mellett az említett módon szétválasztotta, és mindegyiküknek a maga jussát így elkülönítetten örök birtokul átadta, illetve meghagyta, mi is ezen határállításhoz és a fent nevezett felek felsorolt jussainak fenti módon történt elhatárolásához, szét­választásához és meghatározásához királyi jóváhagyásunkat adván a nevezett fe­lek jussait, amelyek nekik a fent leírt határokkal elkülönítetten jutottak és megálla-

Next

/
Oldalképek
Tartalom