Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

AZ ÚJRATELEPÍTÉSTŐL A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC VÉGÉIG - AZ ELSŐ NEMZETI MOZGALOMTÓL A POLGÁRI FORRADALOMIG

tői való megfosztáshoz még azon szerencsétlen s váratlan szomorú eset is járulnas hogy az e folyó 1845-ik évi június hónak napjaiban az úgynevezett Tisza s Maro­folyó víz áradása a töltéseink tetején keresztül rohant, azért is mivel maga az Ura, ság nem bírván a töltések tsinálásaival, a Víz áradásai alkalmával Helységünkben tsak a 270 számból álló házak közül 170 végképpen lesülyede, s öszve omladoza, a más 100 megmaradottakra pediglen a víz áradásai miatt csak ezen veszedelmet várhattyuk, hogy azoknak ennek utána hasznukat venni Képtelenség. Több ezer meg ezer lakos társaink a mostani Lakhelyet Sátor és Gunyhók alatt tölteni kin­telenek. De tartván a jövendő Tél gyilkoló tőrétől, az azon Sátorok és Gunyhók alatt való tartózkodásaikat ki állaniok éppen lehetetlenség fog lenni. Jóllehet a Tekintetes Földes Uraságaink is szemmel láttyák a Jobbágyaik mostani legnagyobb veszedelemben, s szerentsétlenségekben való helyheztetéseiket. Ezen okra nézve önkényesen az Uradalom maga Gubás nevezetű Község legelőjén, vagy pediglen a Vásárhelyi s Battonyai Ország utak öszve ütközésénél, a Tanya földek köztajánlá az Új falu felépítését. De ellenben különös okokra nézve egyik helyet sem vállal­hattyúk alkalmatosnak. Hanem mi átaljában egyetértőleg s egy akarattal Kara­buka nevezetű Majorsági földet azon okból is szeretnénk falunk helyének, mivel ezen hely [valamint] a Tisza s Maros folyó Víz áradásaitól örökre ment fog lenni, úgy nem különben az igen tsekély legelő Mezőnk az új falunkat körös körül fog­ja kaptsolni. De ellenben a sok ízben említett Návay földes Uraink ezen Karabuka nevezetű Majorsági földet oly feltétel mellett akarják új falunak adni, hogy ha a Község lakosai, [valamint] az uradalmi mostani Épületeket, úgy nemkülönben a legkisebb élő fáktól kezdve a legnagyobb fákig betsü ár szerint ki fogjuk fizetni, a mely ha úgyis történne, a betsü ár kifizetése a Jobbágyságnak nem kevés summa Pénzébe fognak kerülni. Mi pediglen az Oskola, Helységháza és a Jegyzői lakhelyeket az Uradalom se­gítsége nélkül fölépíteni kötelesek leszünk, valamint a római Kathólikus Temp­lomunk újonan való felépítésére annak idejében a megkívántató munkásokat ingyenesen kiállítani készek vagyunk, a mely új Templomhoz való megkívántató Szereket eddigelő úgyis a Méltóságos Csanádi Püspök Ő Excellentiája, mint Temp­lomunk Patrónusa szokta teljesíteni. így tehát a Község által ki szolgálandó mun­kások majd felül haladják az Uradalmi Épületek és az élő fák betsü árát, a melye­ket a Községnek az Uradalom részére ki kellene kész pénzül fizetni. Mind ezek után mélységes nagy alázatossággal esedezünk a Fönséges Nádorunk kegyes színe előtt, méltóztasson az ezen Tekintetes Nemes Csanád Vármegyében Kebelezett Földeáki Földes Urainkat, mint Návay Tamást s több unokáit s test­véreit arra bírni, hogy az általuk tőllünk törvénytelenül s igazságtalanul elfoglalt Legelőnket, mi az általadási lajstrom és eredeti földrajza értelmében nékünk az általadáskor meghagyatott, a Tekintetes Nemes Csanád Vármegye érdemes Tiszt­viselői közbenjárása által részünkre minél hamarább megint visszaadatni, úgy

Next

/
Oldalképek
Tartalom