Blazovich László (szerk.): A honfoglalástól a polgári forradalom és szabadságharc végéig - Csongrád megye évszázadai. Történelmi olvasókönyv 1. (Szeged, 1985)

A KIRÁLYI VÁRMEGYE

ben ennek az egyháznak engedtem át, hogy bárhol bármilyen vámot gyűjtenének is össze az említett helyeken az ispán, az ispánnő, az udvarispán vagy bárki más számára, az előbb mondott harmadrészt a püspök embere sértetlenül kapja meg,és ez az egyház azt örökre szólóan birtokolja. Emellett három sószállító hajót engedtem át a nyitrai egyház számára azzal a szabadsággal, amelyet a bizerei monostor hajói élveznek a só vételében és szállításában, ezek tetszés szerint vagy Aradon vagy Szegeden tartassanak. Továbbá a püspök kérésére királyi bőkezűséggel azt is hozzátettem, hogy — ha elégséges hajója lesz neki — egy út alkalmával szállítsa el azt, amit egyébként három út során köteles elszállítani. Aki pedig ellenszegülne a mi vámokról és sóról szóló adományunknak, és azt, amit lelkem üdvéért adtam, bármiben megkisebbíteni szándékozna, a mindenható Isten és annak szentjei — akiknek jogát megcsonkítani törekszik — haragját vonja magára, és királyi felhatalmazás folytán húsz színezüst márka erejéig marasztaltassék el. Hogy pedig adománylevelem örök időkre szólóan érvényes legyen, pecsétemmel erősítettem meg. Az Úr megtestesülésének 1183. évében, Miklós lévén az esztergomi érsek, Péter az egri, János a veszprémi, Mycudynus a győri, Jób a váci, Euerardus a nyitrai püspök, Farkas a nádorispán, Dénes a tengermellék és Bács vármegye kormányzója, Tamás a fehérvári, Ézsau a bihari, János a pozsonyi, Samodynus a nyitrai ispán. Kalán királyi kancellár pedig ezt az oklevelet feljegyezte. ///. Béla adománylevele a nyitrai egyház számára. 1183. Kiadva: Codex diplomaticus et epistolaris Slovaciae, tomus I. Ad edendum praepravit Richárd Marsina. Bratislavae. 1971. 90. Latin. Kristó Gyula—Makk Ferenc fordítása (Hl. Béla emlékezete. Bp. 1981. 82—83.) 13 A XIII. század első harmadáig a király kezében csak a só bányászatának döntő része összpontosult. A szállítást és az árusítást főképp az egyház szervezte megfelelő szállító apparátusa és országos hálózata révén. II. András király (1205—1235) uralkodása idején az államháztartás kezdődő átszervezése nyomán a királyi sóbányák is izmaelita és zsidó bérlők kezébe kerültek, akik a só szállításából és árusításából is hasznot szerettek volna húzni. Az aranybullában ezért igyekezett az egyház a só viszonteladásában addig elfoglalt monopol helyzetét legitim úton biztosítani. A királyi értékesítési hálózat fejletlenségére utal, hogy az ország belsejében mindössze két helyen, a Bihar megyei Szalacson és Szegeden, valamint a határvidéken (Pozsony-, Sopron-, Vasvár-, és Zala megyében) voltak királyi sólerakatok.