Budapesti Értesítő, 1944. március/1
1944-03-09 [1866]
•A zárolt svájci követeléseket nem lohetd felhasználni a többi állán jegybankjára szélé átutalásoknál sem, holott 3vájónak különbőzé államokkal szemben fizetési kötelezettségei vannak. Miután az USA-ban zárolt követelések nem felelnek meg a valutatartalékokkal szemben támasztott igényeknek, a svájci Nemzeti Bank arra kényszerült, hogy dollárvásárlásait korlátozza, Svdjo eleinte még késznek nyilatkozott a kereskedelmi forgalomból, az idegenforgalomból és a biztosítási forgalombél származó dollárok átvételére, az utolsó ősz folyamán kénytelen volt m átvételt megtagadni, mert az első korlátozások mellett a jegybank dollárbevételei meg egyre szaporodtak s ezt elősegítette némely szakmának fokozódó kivitele a zsugorodó behozatali lehetőségekkel kapcsolatban, Ennek következtében a jegybankhoz folytak be totálisan as export jövedelmek, noha osupan a fölös export jövedelmek átvétjlCr.. számított a bank eredetileg, A doliárkinalat megerősödött annak következtében is, hogy a többi állam svájci bevételét egyre növekvő mértékben attól tette függővé, hogy az importot zárolt dohárban fizethesse meg, azonban Svájcba irányuló exportjáért svájci frankban követelte az ellenértéket, Unnék következtében a dollár térfoglalása több mint 30 országra terjedt ki. Ezek az orsatágok^ azonban korántsem mind tartoznak a nyngiti féltekéhez. Ez afcjlődée a svájoi Nemzeti Bank aktiválnak egyre fokozódó imnobAiizálására vezetett volna s ezzel a bank igazgatósága sehogy sem érthetett egyet s igy a szövetségi tanáccsal egyöntetűen a dollárvásárlások korlátozását kellett elrendelnie* Ur, Rossy végeredményben megállapította, hogy a zárolt (bllárok átvétele - és zárójelben hozzátette, hogy a fonjtyalutával rendelkező országokkal való forgalomban sincs ez máskép - egyszerűen a #vijti b»ikjogyek exportjának finanszírozását jelenti, /BíV S-S-S-i—S£-2»i-2-iÍ-Xi.2-5-2---i-- í-2-í-I-2_5-2-í-á_Íi Amsterdam, III, 8, /hc/ A Reuter jelentése szerint Harcid lokos az északamerikai tűz elő anyagellátás kormánybiztosa védelmébe vette arábiai olajvezetáktervezetét azokkal a vádakkal szemben, anelyek ezt a tervezetet nem tartották gazdaságilag Kifizetődőnek, Egyik cikkében kijelentette, hogy ez a vezeték pénzügyi szeapontból negtámadhatatlan, mert a tervezet egészséges pénzügyi elgondolásokon alapszik. Ezzel e£yidejü3&g visszavonulót fujtaz amerikai olajtársaságok részvétele tekintetében, amennyibea kijelentette hogy koránt sem akarja a kormányt az olajüzletbe belerántani. /BÉ/ * ' °f n f>ft . b ,. á .ftnll A't V.fr.f ~ 4 * ' S, H -V y 0 8 í o_y^e t_k_9 9Uj^'UJfj&jLt Stockholm, III. 8, /ho/ A Nya Daglight Allehanda svéd Újság szerint az angol széntermelésre súlyos kihatással volt az úgynevezett "Ca-Danny" mozgalom, amellyel az angol szénbányászok bérkövetelésüknek a döntőbíróság által való elutasítására válaszoltak s amely mozgalom abban áll, hogy munkaütemüket tudatosan lasm/ s