Budapesti Értesítő, 1943. november/1
1943-11-10 [1859]
fizetési eszközök irányításában csökkenne, legalább is az angol sajtéban ilyesféléket leket olvasni, amelyet azonban tartózkodás-' r>. kényszerítenek és igy nem hoz közelebbi rás^Uteket az amerikai engedményekről. Londonban attól tartanak, hogy az angol engedmények csak formailag történtek meg ós legalább is megfelelő eomgol engedményekbe kerültek, mert az aranyalaphoz való visszatérés pártjának befolyása igen nagy. Az azonban bizonyos, hogy a valu- ; takardések tekintetében az USA nem mwttffc nagy ea^dékeiayságet, A Financial News az amerikai banktőke £éay<ij| diadalának minősíti aatt a határozatot, amelynek értelmében a*^<Wv3ben minden nemzetközi hitelengedélyezést ahhoz a feltételhez kötik, hogy a hitel felhasználásának célját és ahitel folyóst fásának ösjsjs^a feltételeit kifogástalan módon kell nyilvánoa-ságra ho^od-^Jtljren módon mólk5--- lenne az USA iparnak arra, hogy mogszerezne a ho^aa*aO^-^---M:^kölötíönök szerzésének terén hiányzó tapasztalatokat, Washington állítólag engedett az egyes tagok önkormányzaténak kár&eeáben saját váltóár&i lyamaik kialakításának tekintetében, est azonban másodrendű kérdésnek tekintik. Ha az egyes ars, ágok valutaris axtono-. miája nagyobb is lesz, Angliának arra kellett köteleznie magát, hogy Dazit eddigi devizakényszergazdálkodf.sán. Bizonytalan utalások vonatkoznak arra az állítólag, lényegesen kisebb szerepre, ame-. *tet az arany a megállapodás szerint az eredeti White féle tervhez viszonyítva játszana. Ezzel kapcsolatban Amerika utal az északame-* rikai aranyfeldolgozd ipar flsazafejlődéaére, amit aas, északamerikai aranybányászat messzemenő korlátozása idézett elő. Az amerikai pénzügyi sajtónak ilyen és hasonló hirai azt a benyomást akarják kelteni, mintha Washingtonnak és a Wallstreetnek pillanatnyilag nam fűződne olyan tul nagy érdeke az aranyalap fenntartásához. Angol megfigyelők véleménye szerint aat a szándákot azonban nan lehet elpalástolni, hogy Washingtonnak az aranyalaphoz való, lehe-* tőleg akadálytalan visszatéréshez a legnagyobb pénzügyi érdekei füződnek,/B&/ /VB/