Budapesti Értesítő, 1943. november/1

1943-11-10 [1859]

44^_Ag^angpl_giaátásUgyl nin^zt&lqj^ és a kmcsukprojqema. S t o « H o 1 u, XI. 9. /ho/ Az egyik angol hírügynökség je­lentése szerint az angol ellátásügyi minisztérium egyik megbí­zottja utjám helyesbittette azt a téves, viszont nagyon elter­jedt véleményt, amoly szerint?.az 1944-ben rendelkezésre álló* műgumi nennyiség a szövetséges országok kaucsukproblémájét ná, Felhívták a figyelmet arra, hogy a temiázetes gamdrt^jí^Ue ^ legfeljebb 70 f*~& erejéig lehet h^0^re(LteÉit«ni. Cexpán a legki- • sebb méretű gumiabroncsok nyersanyagánál lebegett 95 $*-o-e mügumi^*^ keverékkel kedvező eredményeket elérni* Minél nagyobb az abrones annál több százalék természetes gumi hozzáadására van szükség. 4 Emellett figyelemmel kell lenni arra is, hogy e&időszerint a le#~r , több gumit az autóbuszok és, a szállitó távolsá^íM^»lx«rgápkocsilk nagy gumiabroncsai igénylik. Az angol ügynökság ezzel4caj^*«^l€Cfc^ ban egy becslésre hivja fel a figyelmet, amely szerint SE USA . mügumitermelése ebben az év bent nem igax fogja meghaladni a 215.000 tonnát. /B.É,/ 45»/ S védország háb o rú u táni k ikötőép itó tervei, Stookholm, XI, 9, /ho/ A svéd. kereskedelmi kamara a há­ború utáni időkben valószínűleg szükségessé váló kikötőépitkezé­sáchez szükséges költséget, 73 kereskedelmi kikötő alapulvételé­vel a legnagyobb óvatossággal 154.4 millió koronára teszi. Azt ja­vasolják, hogy először csak a legsürgősebb munkálatokat végeztes­sék el 71,nillió korona költséggel. Első helyes, a göteborgi kikötő.­állana 44.9 millió korona költséggel. Utána jönnének Malmö 5.4, iíorrköpin 5.2, Stockholm 4, és Vaesteras 3.8 millió korona költ- :­seggel. /B.É./ jVJÍanadianJtfa^ Stockholm, XI# 9. /hc/ A Kanadian National Railwaye f emlékirata, amelyet nemrégiben terjesztettek az alsóház elé, a társaság gondjait tükrözi vissza, aait a későbbi jövő munkanélkü- , I lisége, anyaghiánya és a közúti közlekedés versenye keltenek battihe*

Next

/
Oldalképek
Tartalom