II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1916

Erődi-emlékünnep

a magyar tanárnak pályája ideálizmusába vetett megnyugtató érzése uralta lelkemet s ez annyira boldoggá tett, hogy ha ma, mint öreg ember újra pályát választhatnék, megint csak ezt választanám.

Húsz éves tanári munkásság állott mögöttem, midőn e tankerület élére kerültem, mely akkor csak kevés intézetből állott. Heten üdvözöltek engem akkor itt ez intézet falai közt, melyhez ezen kívül is számos emlék fűz. Hogy ez időtől a mai napig 25 év alatt mennyir fejlődött ez a tankerület, mutatja a statisztika: megötszöröződött az intézetek, tanárok és tanulók száma. Ma ez a tankerület már egy kis államot képvisel a maga majdnem ezer munkásával.

Ez a fejlődés azonban nem az én érdemem; ez a természetes fejlődés törvénye folytán van így. A kiegyezés után az egész hazában megindult a kulturmunka s így természetes, hogy az ország fővárosában legrohamosabb volt a haladás. A mi érdemünk csak az, hogy ezt a haladást ki tudtuk elégíteni, lépést tudtunk tartani a kor kívánalmaival. Erősödtünk, gyarapodtunk intézményekben, munkásokban, iskoláink felszerelésében. Dolgoztunk a tanári status öntudatos megerősítésén. Sok szép jelenségnek voltam tanúja vagy munkása, de nem érzem magam erősnek ennek vázolására, mert ez egy keretbe tartozik a többi kulturális szervekkel; de nem is szükséges, mert vannak e testületnek régi munkásai, akik jól tudják, hogy ezen utolsó 25 év nagy kulturális munkájából minő módon vettem ki részemet. Hogy e munkából bizony nagy rész háramlóit reám, az a dolog természetéből folyt. Az oroszlánrész azonban a tiétek s azoké a kedves munkatársaimé, kikkel megértő harmonikus munkában együtt dolgozhattam.

Mindig azon voltam, hogy azokkal, akiket a Gondviselés munkatársaimul kijelölt, egyetértésben dolgozzam. S mondhatom, hogy törekvésemet semmi sem zavarta. Alig volt felhő a mi egünkön, mindenkiben megbecsültem és engedtem érvényesülni az egyéni törekvést, ha az a köz javára irányult. A magam akaratát, meggyőződését senkire nem erőltettem, hanem hogy míg igazgató kartársaim a lényegben, elvekben velem megegyeztek, mindig a maguk felfogását követhették a kivitelben. Mindjárt kezdetben szerveztem az igazgatói értekezleteket,' melyeket rendszerint havonkint megtartottunk, hogy megismerjük egymás felfogását. Ezen értekezletek tartásával az volt az irányító gondolatom, hogy a vitatkozásokból egy egységes közvélemény leszürődjék és győzzön a jobb. A tankerület kérdéseit mindig megbeszéltük s e szerint irányítottam a tennivalókat. Mindenekelőtt ki kell itt emelnem, hogy minden intézkedésem rúgója a nemzeti, a hazafias érzés volt. Egy másik titka érvényesülésemnek és munkásságom eredményességének az erős, mondhatnám kíméletlen kötelességérzet. Már ifjú koromtól kezdve mindig a kötelességtudást magammal szemben egész a kíméletlenségig megköveltem Szüleim