II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1916
Erődi-emlékünnep
8 különösebben édesanyám volt az, aki erre nevelt, mikor így szólt hozzám: ne azt nézd fiam, ki dolgozik kevesebbet, te mindig többet dolgozzál, mint mások. S valóban mindig elvem volt, nem megkerülni, hanem megoldani, leküzdeni a nehézségeket. Munkatársaim is ezt ismerik el rólam elsősorban. Feljebbvalóim iránt mindig lojális voltam, mindenkori feljebbvalóimnak bizalmával dicsekedhettem. A felsőbb intézkedéseket mindig hűen és gyorsan végrehajtottam s azon igyekeztem, hogy mások is végrehajtsák. így e tankerület a sok lelkes munkás buzgalmából oly magaslatra emelkedett, hogy mindnyájan büszkék lehetünk rá. Még munkában látom sok régi jeles munkatársamat a régi edzett gárdából, akik a kötelességteljesítésnek ma is mintaképei. S jöttek új, fiatalabb jó erők, a fiatalok legjobbjai s ezek együtt olyan gárdát alkotnak, melyre büszke lehet a magyar közoktatásügy. E gárda, élén az igazgatókkal, olyan erősség, mely magas színvonalra emelte a magyar kultúrát. Én, aki sokat utaztam külföldön, ismerem a nyugati államok tanügyi állapotait, autopszia útján mondhatom, hogy a magyar tanárban, a magyar iskolában annyi az erő, a kiválóság, hogy méltán versenyezhetünk a régi nagy kulturnépekkel. Én tehát abból, amit a mai szónok rám hárított, szerényen csak azt a kis részt tartom meg magamnak, amit az én lelkes igazgatói és tanári gárdám nekem meghagy s br ldog vagyok, hogy ilyen férfiakkal s most már hölgyekkel is szeretettel együtt dolgozhatom. Boldog vagyok, hogy életem harmadik fordulópontját e fölemelő, kedves körben, a ti jó baráti kedves körötökben érhettem el. Kérem a Gondviselést, hogy a kegyelméből még hátra levő időhöz adjon nekem erőt és egészséget, hogy ha feljebbvalóim még munkát szántak nekem, azt a ti támogatástokkal híven teljesítsem. A jövőben is azzal a szeretettel akarok hozzátok közeledni, amellyel irántatok viseltettem, mert nyíltan elmondhatom, hogy ha jót nem is tehettem mindenkinek, viszont rosszat senkinek sem tettem. Ezen érzésekkel hálásan köszönöm ezt a mai örvendetes meg- tiszteltetést, hálásan köszönöm ezt a kedves emléket is. Mikor megkérdeztek a készülő megemlékezéssel kapcsolatban, mi volna a kívánságom: a ti képeiteket kértem, a ti képeiteket óhajtottam, hogy ha majd nem dolgozunk már együtt, akkor is lássam azokat, akik mindenikéhez fűződik életem valamely kedves emléke. Kérésem teljesült. Szívből köszönöm nektek. Adjon a Gondviselés jövő pályátokon örömet, megelégedést adjon annyit, mennyi nekem volt, mert a jól végzett munka öröme gyakran jutott ki részemül, pedig magamnak voltam a legszigorúbb bírája. Nem voltam senkivel sem szigorúbb, mint önmagámmal. Mindig jobbra törekedtem, mert magammal megelégedve ritkán voltam.
