II. kerületi kir. egyetemi katolikus főgimnázium és Ferencz József nevelő intézet, Budapest, 1912
A cserkészmozgalom pedagógiai és nemzeti jelentősége
4 munkáját. Hetyke, pökhendi magaviseletét tanúsítanak; hiányzik belőlük az ifjúság legszebb erénye : a szerénység, az alázatosság. Amellett túlságosan érzékenykednek; beteg az önérzetük. Nem a tekintély elve alapján engedelmeskednek, hanem pusztán az engedetlenség következményeitől való félelemből. Hiányzik bennük az egyetértés, a jóban való összetartás szelleme : ahol ketten vannak, háromfelé húznak. Együttlétük kényszerült ; nehezen melegednek fel. Ahol alkalmuk volna, hogy jókedvük sziláján, vidám dalokban nyilatkozzék meg, hallgatnak. Azaz hogy tudnának énekelni : frissnél-frissebb orfeumi, dallamban és szövegben egyaránt kétes értékű kuplékat, amiben nem volna köszönet. A jellembeli fogyatkozásoknak e gyászos sorozatán kívül a mindennapi életben szükséges, gyakorlati ismereteknek feltűnő hiányát, a legelemibb kézi ügyességekben való meglepő járatlanságot tapasztalhatjuk ifjainknál, amihez még a kellő testnevelés hiján nagyobbára elsatnyult, elcsenevészedett test is járul s előttünk áll a fővárosi diákság túlnyomó részének sötét, de nem túlzott tükörképe. Nem célunk e helyen kutatni, hogy kiket vagy milyen tényezőket terhel e gyászos állapotokért a felelősség, — egy azonban bizonyos, hogy miután őszintén, minden önámítás nélkül megismertük a bajt, orvosságról is kell gondoskodnunk. Legyen a jelszavunk : mentsük meg, amit még lehet, főként pedig tegyük meg az összes preventív intézkedéseket a baj terjedésének megakadályozására ! Elismerjük, hogy nevelőtényezőink : a vallás, a család és az iskola tőlük telhetőleg mindent elkövettek és elkövetnek az ifjúság harmonikus regenerálására, de lehetetlen észre nem vennünk, hogy munkájuk nem jár a kívánatos eredménnyel. A valláserkölcsi nevelés, amelyen a három faktor vállvetve munkálkodik, nem eléggé intenzív és hatásos ; szellemi nevelésünkben túlteng az elméletezés, hiányos a szemléltetés ; a testi nevelés ugyan már modernebb irányelvek szerint folyik, mint csak nemrég is, de még mindig nagyon egyoldalú. Vegyük még hozzá, hogy a három tényező közül egy sem fordít elég gondot a serdülő ifjúság fantáziájának helyes irányítására, romantikus hajlamainak helyes mederbe való terelésére — pedig ezen a ponton dől el minden nevelés eredménye vagy eredménytelensége — s akkor nagyrészt megértjük nevelésünk sikertelenségeit. Már régóta mutatkozik tehát egy új nevelési rendszernek szükségessége, mely míg egyrészt hármas nevelési tényezőnk munkájának hiányait és egyoldalúságát van hivatva alkalmas módon kiküszöbölni, másrészt a nevelésnek eddig parlagon hevert terrénumait igyekszik megművelni, az ifjú lélek rejtett energiáit magasabb célok szolgálatába állítani.
