VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1915

I. Héber Bernát: Iskolánk a világháború második és harmadik évében

5

A mi vendégeink, vitéz katonáink, egy évi itt tartózkodás után végleg elhagytak bennünket. Elmentek a különböző harczte- rekre, hogy ott vitézül küzdve s semmi nehézségtől vissza nem riadva, s ha kell, életüket is feláldozva féltartóztassák azt a nagy veszedelmet, mely hazánkat a sok ellenség részéről fenyegeti. Nem egy közülük már nincs az élők között. Ott alussza örök álmát a különböző harcztereknek vérével megszentelt földjében, s álmodik egy boldog hazáról, melynek népe békében, egyetértésben, szeretekben, jólétben s boldogságban él. melynek polgárai mint jó testvérek egész igyekezetükkel azon fáradoznak, hogy hazájuknak, az édes, jó anyának, a szerető apának egész életükkel, odaadó munkásságukkal, érte küzdve, érte fáradozva, s neki mindenkor örömet okozva szolgálhassanak, boldogulását elősegítsék, virágzását, gyarapodását s haladását tőlük telhetőleg előmozdítsák.

Mások derekasan kiveszik a részüket a nagy fáradalmakból, s ha pihenés közben olykor-olykor visszagondolnak a nálunk töltött napokra, s maguk előtt látják azt a sok tanulót, a kikkel hosszú időn keresztül egy födél alatt voltak, s látták azt a lelkesedést, mely azokat is elfogta, bizonyára szeretettel emlékeznek vissza azokra az időkre, s ha olykor talán ellankadnak a nagy munkában, uj erőt ad nekik annak a tudata, hogy a sok száz gyermek, a kiknek nyugalmáéit s jövő boldogulásáért minden erejüket megfeszítve küzdenek, szeretettel és hálával gondol rájuk, s kéri az egek Urát, adjon nekik erőt, kitartást s egészséget nagy munkájukhoz, s engedje, hogy mentői előbb visszatérhessenek övéikhez, s élvezhessék a béke áldásait, forgathassák az ekevasat, gondozhassák földjükéi s állataikat, ápolhassák virágaikat, s végezhessék más megszokott munkájukat is.

S mint a hogy ők dolgoznak, küzdenek s fáradoznak ottan, úgy mi is folytattuk s folytatjuk a mi munkánkat: tanítottunk s tanultunk. hogy ha majd a béke áldásait élvezzük, birtokában legyünk annak a nagy kincsnek, mely egyedül nyújt igazi, minden érdektől ment örömöt, mely iga,zi összekötő kapocs a világon szétszórt emberiség egyes tagjai között: a tudásnak, a tudománynak. Dolgoztunk, fáradtunk mi is, nem harczi fegyverekkel, hanem kezünkben könyvvel és tollal. Mi sem kíméltünk sem időt. sem fáradságot, hogy munkánk sikeres legyen, hogy gyümölcsét, mint amazét is, milliók élvezhessék. Hozzon mindkét munka áldást s nyugalmat a szenvedő emberiségre!

* *

*