VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1911

III. Menandros vígjátékainak töredékeiből

16

az is görög minta után készült, és pedig — némely tudós kutató nézete szerint — talán épen Menandros nagybátyjának, Alexisnak Thébaiak cimü vígjátéka után, akiről Plutarchos a Kr. u. I. században azt írja, hogy 106 éves korában a színpadon halt meg egyik (Suidas szerint 245-ik !) zúgó tapssal fogadott darabjának előadása közben.

Ez a Menandros, (vagy latinúl Menander), akiről e két alkalommal szó volt, ugyanaz, akinek színdarabjaiból valók az itt közlendő töredékek. Ideiktatom, amit a Budapesti Hírlapban megjelent fordításom elé bevezetésül megírtam róla.

A filozófián kívül főleg a vígjátéki irodalom terén való pazar termelés tette a régi Athént a római császárság koráig valóságos Mekkájává mindazoknak, akik koruk műveltségének legelsőrangú középpontjába siettek művelődni és szórakozni. Az athéni szellem legsajátosabb és legünnepeltebb terméke ez az úgynevezett attikai vígjáték. Harmadfél százados fejlődésének ragyogó útja önmagától három szakaszra oszlik. Az első korszaknak főbüszkesége Aristo phanes, kinek darabjait Arany János tolmácsolta nekünk mesteri módon. Középső korszaka Világbíró Nagy Sándor koráig terjed 75 színműíróval, 617 színdarabbal. Az utolsó pedig az „újattikai vigjá- játék“ kora, 64 Íróval, köztük több elsőrangú tehetséggel, akik közül a legismertebb név a Menandrosé.

Athén forgalmas kikötőjében, a Piraeusban állott ennek a zseniális írónak villája; ott élte le boldog életét ez az előkelő, gazdag, daliástermetü férfiú, költő-nagybátyja, Alexis és a filozófus Epikuros társaságában; onnan kapta legértékesebb újdonságait az athéni színpad, a költőnek (59-ik életévében elkövetkezett) haláláig. Földi múzsája, a nagyszellemü Glükera, (ez a női név magyarra lefordítva azt teszi, hogy: az Édes, a Cukros) — lélekzetét visszafojtva, izgalmában „kezefejét gyúrván,“ ott leste a kulisszák mögött egy-egy új darab sikerét. S ha fölzúgott a tetszés mámoritó zaja, boldogan ölelte át a nagy költő fejét, — igy szól egy régi adatunk.

S ennek a szerencsés Írónak, a ki több mint száz darabbal szerepelt kora színi repertoárjában, (legjobb művének ő maga a Nőgyülölőt tartotta), s akit népszerűségben csak vetélytársa, Philemon mult fölül, egyetlen teljes műve sem maradt reánk. A korabeli darabok bonyodalmáról, főbb szerepeiről a római vígjátékírók, főképen Plautus és Terentius fönnmaradt művei nyújtanak némi halo- vány képet. Egyéb tekintetben csak igen hiányos mozaikképet