VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1911
II. Heinrich Alajos dr.
11 palotáról tömegesen jelent meg a társadalom színe-java s koporsóját és sírját elárasztották a virágok hónapjának friss koszorúival. Elmondhatom róla Tacitussal: Quidquid ex Te amavimus, quidquid mirati sumus, manet mansurumque est in animis nostris, in aeter- nitate temporum. A halottas háznál e sorok írója búcsúztatta el őt a következő szavakkal: Szomorú gyászoló gyülekezet! Elhangzott a szomorú halotti ének, elröppentek Isten szolgájának vigasztaló szavai: hadd állítsalak meg végső utadon egy-két röpke percre, elköltözött kedves kartársunk, hogy búcsút vegyek Tőled a Barcsay-utcai gymnasium tanári testületének nevében. Ha elnézzük az égbenyuló hegyek hófedte ormait, ha eltekintünk a végtelen tenger ködös messzeségébe, ha fölemeljük szemeinket a megmérhetetlen csillagos égre: nem támad-e fel bennünk semmiségünk érzete, nem tölti-e be lelkünket porszemnyi mivoltunk gondolata ? Hisz ha egy emberélet elmúlik, annyi sincs, mintha egy parányi kő a bércről leomlik, mintha egy szerény csepp a viharverte hullámba beleolvad, mint ha egy kis futó csillag az égboltról letűnik . . . Ám mégis nagy az ember, nem nyomtalanul eltűnő porszem, nem elenyésző vízcsepp, nem széthulló meteor: mert szelleme, amely behatol a végtelen világok titkaiba, felülemeli őt az öntudatlan anyagi világon s az isteni szózatban és lelke sugallatában bízva a sír szélén is el meri mondani: halál, hol van a te hatalmad ? Igen, kétségbe kellene esnünk, ha földi pályánk bevégeztével minden lezárulna mögöttünk ; ha az, ki ma még meleg szeretetével éltet, holnap már nem volna egyéb egy összetörött gépnél! Elménk elakad a sírgödör sötét üregénél, szívünk elszorul a halál borzalmainál : ám a felemelő, a vigasztaló hit angyala ott virraszt a sírhalmokon, hogy nem halhat meg örökre az, ki szívét, lelkét áldozta szeretteinek, minden nemes buzgalmát magasztos hivatásának szentelte. Elköltözött édes Barátunk, mi láttuk huszonöt éven át, mily férfiasán álltad meg helyedet nap-nap után.- Ugyszólva ott állottál intézetünk bölcsőjénél s emberül végig küzdötted mindazt a nehézséget, amelyet egy túlon-túl népes iskola tanáraira róhat. Páratlan tudással tártad a magyar ifjak elé egy nagy kulturnép nyelvének, irodalmának kincseit, amelyektől egyesek talán helytelenül értei-
