VII. kerületi magy. kir. állami gimnázium, Budapest, 1911
II. Heinrich Alajos dr.
12 mezeit hazafiságból idegenkedtek s csak fejletebb belátással ismerték el olyan értékeknek, melyekért fáradni érdemes, küzdeni méltó... Hálával, szeretettel gondolnak reád tanítványaid százai, kiket fáradhatatlan buzgalmaddal vezettél, a nehéz munka közben lelked derűjével felvidítottál. Nemcsak a Barcsay-utcai gymnasiumnál fáradtál nemes buzgalommal, hanem fáradhatatlan tanárának ismert három éven át a református gymnasium is, hol pályafutásodat kezdetted. Nemes ambitiód felvitt a tudomány-egyetemre, hol mint magántanár éveken át lelkesen tanítottad az ó-kori földrajzot, és számottevőleg foglalkoztál a néprajzi tudománnyal. A tudományos folyóiratok is számos értékes dolgozatodat őrzik; tanítványaid kezére jártál midőn számukra egy nagyon hasznavehető, stílusgyakorlatot szerkesztettél. Lelked vágyát követve elzarándokoltál a lipcsei egyetemre, majd fáradalmas tanulmányutakkal gyarapítottad ismereteidet, bejártad Berlint, Strassburgot, Göttingát, Párist, Londont, hogy hazatérve mentül dúsabb kincsesházat juttass tanítványaidnak. Felkaroltad a nőnevelés ügyét, midőn éveken át a Barcsay- utcai gymnasiummal kapcsolatbos leánygymnasiumot vezetted; nagy szolgálatokat tettél a te szőkébb hazádnak, Rákospalotának, midőn szintén éveken át szellemi vezetője valal az itteni magángymnasiumnak. És mikor rádköszöntött az ötvenhetedik tavasz, mikor megjött a föltámadás ünnepe: neked nem életvidám örömet, hanem halálos betegséget hozott; aggódva láttuk tetemed roskadását, derűs arcod elkomorulását. És amitől féltünk, bekövetkezett: a nagy tusában a mors Imperator lett a győztes. Mikor már közel voltál a nyugalom megérdemelt révéhez, elmeríté élted hajóját a halál fagyos vihara. Ha egyáltalán találhatunk vigasztaló mozzanatokat az elmúlás szörnyűségeiben, bizonyára azok közé tartozik, hogy erős lélekkel tűrted kínzó fájdalmaidat, hogy páratlanul önfeláldozó hitves volt oldaladon a megpróbáltatás súlyos napjaiban, hogy két szerető leánykád áldott keze tördelte le gyötrelmeid szúró töviseid, hogy testvéri szeretet, hűséges rokonság nyújtotta feléd segítő karjait, hogy mindhalálig ragaszkodó kartársak aggodalma kisért nap mint nap . . . Elvégeztetett . . . Küzdjük le szívünk fájdalmát, némítsuk el lelkünk zúgolódását, hogy a virágos május derekán, a dús tenyészet idején kell a sötét sírba leszállanod . . . Vigasztalódjunk: mors janua vitae; te már átestél a földi kínokon, minket a bánat mar- dos. Az élet olyan hangszer, melyen legtöbben hamisan játszanak:
