V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913
Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől
4» órával fejezett be, egy, egyháza vallástanítóinak fizetésrendezésére vonatkozó elaboration volt. így múltak folytonos, terhes munka közben Rombauer budapesti igazgatóságának napjai. Szórakozást alig engedett meg magának. Legfeljebb valamelyik „eszmeváltó díszes körbe“, a Beöthy- vagy Riedl-féle társaságba látogatott el egy-egy órára szellemi felfrissülés céljából, hogy azután az est csendjében újra íróasztalához térjen vissza. Mikor a tanév végén tanárai a szélrózsa minden irányában szétrebbentek, üdülést, vagy ismereteik gyarapítását keresni, ö a legtöbbször itthon maradt, restanciákat intézve el, a nyakába szakadt építkezésekre ügyelve fel, vagy a következő tanév valamely reformját készítve elő. Az idei „szünidőt“ is itthon töltötte az intézet építkezése miatt s ennek fáradalmai különösen megviselték. Megdöbbenéssel vettük észre a tanév elején, hogy szegény igazgatónk mennyire összeroppant s már ekkor a legrosszabbtól tartottunk. Szervezete és lelki ereje azonban egy időre diadalmaskodott a szivét emésztő kór támadásán; úgy látszott, hogy régi rugalmassága ismét visszatér, arca fakó szine rózsásabb lett, járása könnyedebb, kedélye derültebb. Ámde mindez csupán a leáldozó nap csalóka tűzijátéka volt. Az még megadatott neki, hogy a szent karácsonyt teljes családja körében, zavartalan boldogságban ünnepelje, az új év küszöbét is átléphette még zsibongó tervek és remények rajával lekében, nem is sejtve, hogy ez az évforduló nem egy új esztendő kimért napjainak, hanem az időtlen időknek kapuját nyitja meg előtte. Január 12-én estefelé' rosszúl érezte magát, ágyba feküdt s egy szélhüdés pár óra múlva hirtelen véget vetett a legnemesebb igyekezettel megfutott életpályák egyikének . . . * Drága barátunk! Te elköltöztél a jobb hazába, hol gondok többé nem gyötörnek, teljesületlen remények nem csüg- gesztenek, emberi gyarlóságok haragra nem lobbantanak, hol minden kiegyenlítődik, minden elsimúl az örök pihenés szépséges, nagy derűjében ... Te elmentél s nekünk itt
