V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913
Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől
33 bauer a reáliskolai Utasítások szerkesztésében, melyeknek a kémia tanítására vonatkozó része az ő munkája. Itt van hátra megemlékeznem még utolsó irodalmi müvéről, mely brassói korszakába esik. Az a nagy lendülettel, lebet mondani, szíve vérével megírt dolgozat, melyet „A középiskolák felügyelete és vezetéséiről olvasott fel a Tanáregyesület 1901, julius 2-án tartott közgyűlésén, kitűnő formulázása a vezető közegek: igazgató, főigazgató s miniszter hatáskörének s az a része, mely az igazgató feladatát vázolja tanáraival, a tanulókkal, a szülőkkel s a felsőbb hatósággal szemben, nemcsak kimerítő vadé mecum az igazgatók számára, hanem egyúttal kitünően sikerült önarckép is. Ki ne ismerne Rombauerra a következő postulatumokban: „Az igazgató, anélkül, hogy parancsolna, tudjon vezetni, nem szóval, de egyéniségével.“ „Az igazgatónak nem szabad radikálisnak lennie, nem szabad mindent, azt sem, amit igazán helytelennek tart, egyszerre s radikálisan akarnia.“ „Ne rendelkezz, példáddal kormányozz. Minden iskolai munkából dupla részt végy ki magad számára, még a helyettesítésekből is.“ „A tanulóknak érezniök és tudniok kell azt is, hogy az igazgató szereti őket, ki ha büntet és sújt is, nem haragból teszi, de mert megérdemelték a büntetést.“ stb. (0. K. T. K. 1901. 28—38. 1.) Csupa arany ige, melyeket szerzőjük igazgatói gyakorlatában mindig egyenlő értékű apróipénzre tudott felváltani. így múlnak sorra nemes, lélekemelő munkásságban a gyönyörű brassói évek, a férfikor erőtől duzzadó, diadalmas ideje. Boldognak érezte magát, mert boldogságot áraszthatott maga körül s egészen az utolsó 2—3 esztendeig, melyekben neki is tapasztalnia kellett, hogy jótetteink sohasem versenyezhetnek méreteikben az emberek hálátlanságával, tán nem is gondolt arra, hogy Brassót elhagyja. Miért is távozott volna e remek helyről, melyre a természet oly pazar kézzel szórta áldásait, hol lépten-nyomon valamely jelentős alkotásából mosolygott rá vissza tettekben gazdag múltjának, egy- egy kedves emléke, hol a közélet viharait oly szivárványos családi boldogság ölén adatott kipihennie? Miért hagyta volna 3
