V. kerületi magy. kir. állami Bólyai főreáliskola, Budapest, 1913
Rombauer Emil emlékezete. Binder Jenőtől
28 megkezdődnie, tudatosan, tervszerűen. Senki jobban nem ismeri az ifjúság hajlamait, tehetségeit a középiskolai tanárnál, első sorban tehát ő van hivatva a tanári pályára alkalmas elemeket, a nemzet színe-javát, erre a pályára terelni. De hogy ezt jó lelkiismerettel tehesse, ez állást minden tekintetben kívánatossá is kell tennünk, mert az eddigi úton haladva oda juthatunk, hogy a jövő század iskoláját tanárok nélkül kell majd contemplálnunk. Az itt első ízben felbukkanó gondolat végig kiséri Rombauert egész pályáján s jelszavává válik annak az eredményekben gazdag szociális küzdelemnek is, melyet társai élén a tanárság anyagi helyzetének javításáért folytat s amely megszerzi majdan számára a magyar tanárvilág osztatlan becsülését. A második cikk a tudományos képzés kérdéséhez szól. Előrebocsájtva, hogy „a tanárképzés reformját nem szabad a tanárvizsgálati szabályzat átdolgozásában, a vizsgálat esetleges szigorításában, de még a philosophiai facultas megrend- szabályozásában sem keresnünk1', Kármánnal szemben, ki a bölcsészeti facultas hivatásává egyenesen a tanárképzést akarja tenni, abbeli meggyőződésének ad kifejezést, hogy ez nem lehet az egyetem hivatása, hanem a közoktatási kormány a középiskolák ügyét intéző osztályának feladata; mert csakis az lehet hivatva a tanárképzés ügyét intézni, akinek az közvetetlen érdeke. Majd a tübingeni Stift példájára utalva s annak feladatát, szervezetét vázolva, hasonló tanárképző intézmény létesítését sürgeti. Ebből a termékeny gondolatból sarjadzik majd ki az Eötvös-kollegium intézménye, mihelyt oly férfiú kerül a magyar közoktatásügyi miniszter székébe, ki megértő lélekkel s az ifjúság igaz szeretetével, elhatározó lépésre tudja magát szánni a tanárképzés kérdésében. A 90-es évek elején merült fel a tanárképzés reformja mellett az egységes középiskola kérdése is, mely iskolának életbe léptetését a miniszter által tanférfiakból összehívott enquéte feladata volt előkészíteni. E gyülekezet tagja volt a boldogult is, ki a tanácskozások negyedik napján (1892. febr. 9-én) szólalt fel, egészen az előző napok egyik szónokának, báró Eötvös Lorántnak, szellemében hirdetve, .hogy ameny-
